Mi a baj a civilizációval?

A fekete csér csak egy kicsivel nyom többet, mint fél deka. Kevesebb energiatartalékkal, mint egy csomag M&M's cukorka, és lalig 30 centiméteres szárnyfesztávolságával több ezer mérföldet szel át, hogy megkeresse azt a lápot, ahol majd kikelhetnek a fiókái. Ez az utazás minden évben egyre hosszabb lesz, ahogy a lápos területeket az emberek igényei miatt lecsapolják. A csér minden évben veszít, kétségbeesve és éhesen, míg a végtelen és vérszomjas civilizáció minden évben nyer.

Egy jegesmedve ideális súlya csaknem 300 kg. Energiatartalékának elegendőnek kell lennie arra, hogy kitartson 9 sötét, odúban töltött hónapig tartó vemhessége, majd utána a szoptatási idő alatt, amikor amúgy is csökkenő tartalékait a fajának jövőjét biztosító éhes szájaknak adja. De egyes területeken a nősténymedve hibernáció előtti testsúlya 300 kg-ról lecsökkent 230 kg-ra^[1]Mindeközben a jég ugyanúgy eltűnik, ahogy a lápok. Amikor felébred, áthatolhatatlan nyílt tengerrel találja szembe magát; és a jegesmedvéknek nincs olyan ábrahámi istene, aki szétválasztaná azt neki.

Az aldabrai sávos csigának is volna egy ideális testsúlya, de mára nem maradt más, amit megmérhetnénk, csak vázak: narancssárga és lila csigaházdarabkák. A csiga nem csupán kihalt^[10], de a globális felmelegedés első áldozata. Száraz időszakokban a csiga hibernálta magát. Minden fajnál a fiatal egyedek sérülékenyebbek, mivel nincsenek energiatartalékaik, amelyekre támaszkodhatnának. A csiga esetében a "szaporodási siker" "teljes kudarccá" vált.^[2] Egyszerűen fogalmazva, a kicsinyek meghaltak és folyamatosan meghaltak, amíg egy több millió éves fajból nem maradt más, mint egy kupac csigaházdarabka.

Kihalt fajok száma 1800 óta

Dátum

Mekkora a személyes teherbírásod? Mennyi gyászt, haragot, kétségbeesést tudsz elviselni? A tömeges fajkipusztulás korszakában élünk. A számok? 200 faj naponta.^[3] Az annyi, mint évente 73 000. Ez a kultúra nem veszi észre az eltűnésüket, úgy érzi, hogy a bolygó minden egyes ökológiai fülkéjére igényt tarthat, és az éjszakai hírekben sem olvassák be az aznap eltűnt fajok neveit.

A kipusztítás eme katasztrofális hullámának neve is van: Holocén kipusztulás. Ezúttal nem aszteroida okozza, hanem az emberi viselkedés; viselkedés, azaz választhatjuk azt, hogy abbahagyjuk. Adolph Eichman azzal védekezett, hogy neki senki sem szólt, hogy a koncentrációs táborok rosszak. Mindannyian láttunk már képeket a fuldokló jegesmedévkről. Tényleg annyira eltompult volna az erkölcsi érzékünk, hogy valakinek szólnia kell, hogy ez rossz?

Vannak emberek, akik felemelték aggódó, néha gyötrődő hangjukat a Föld szorult helyzete, a fajok elvesztése láttán. "Csupán a zéró kibocsátás akadályozhatja meg bolygónk felmelegedését," jelentette ki néhány klimaszakértő.^[4] James Lovelock, a Gaia-elmélet megteremtője egyenesen kijelenti, hogy a globális felmelegedés túljutott a kritikus ponton, a széndioxid-ellentételezés egy vicc, és az "egyéni életmódbeli változtatások" hatása "fakó illúzó."^[5] Mindez igaz, sőt, magától értetődő. Az "egyszerű élet" azzal az egyszerű megállapítással kell kezdődjön: ha a fosszilis energiahordozók égetése megöli a bolygót, akkor le kell állni az égetésükkel!

De ez a következtetés, a maga szigorú tisztaságával, nem igazán népszerű. Amint a politikusok és a környezetvédő csoportok elkezdenek a helyzetre megoldásokat kínálni, ugyanabban a pillanatban felhagynak az igazság, kényelmetlen vagy sem, kimondásával. Keress rá arra a kifejezésre a Google-ben, hogy "globális felmelegedés megoldások." Az első szponzorált találat [2010-ben], a Campaign Earth nevű szervezet weboldala, így ösztökél minket: "Ne hirdessünk világvégét! Mikor volt az utolsó alkalom, hogy a depresszió ténylegesen motivált volna valamire? Azért vagyunk, hogy realisztikus cselekvéseket és sikeres történeteket inspiráljunk." De a "realisztikus" szón semmi olyat nem értenek, ami ténylegesen megütné a probléma nagyságrendjét. Csak a szokásos fogyasztói választásokat említik: vászon bevásárlótáska, utazóbögre és félrevezető étkezési tanácsok -- amik pontosan semmit sem tesznek azért, hogy akár csak megzavarják az indusztrializáció, kapitalizmus és patriarchátus triumvirátusát abban, hogy élve megnyúzza a bolygót. Ahogy Derrick máshol már rámutatott, még ha minden amerikai megtenne minden egyes lépést, amit Al Gore javasolt, ez csupán 21 %-kal csökkentené az üvegházhatású gázok kibocsátását.^[6] Hasonlóképpen, még ha az egyszerű élet és a legszigorúbb újrahasznosítás segítségével teljesen megszűnne az átlag amerikai állampolgár által termelt háromnegyed tonna szemét, az Egyesült Államokban keletkező ipari hulladék egy személyre eső éves mennyisége még mindig körülbelül 25 tonna maradna. Ez körülbelül harmincháromszor annyi, mint amennyinek a keletkezését megakadályozzuk azzal, hogy személyes szemetünket 100 százalékosan újrahasznosítjuk.^[7]

Magának az ipari civilizációnak kell leállnia! Nincs olyan gyengédebb, zöldebb változata, ami képes arra, hogy egy élő bolygót hagyjon meg a számunkra. Egyszerűen szólva, az iparosítás egy olyan folyamat, mely élőlények egész közösségeit alakítja át fogyasztási cikkekké és holt zónákká. Lehetséges ezt "hatékonyabban" csinálni? Biztosan képesek lennénk egy kicsit kevesebb fosszilis tüzelőanyagot égetni, de a vége mégiscsak ugyanaz lenne: a föld, a víz, a levegő elpusztítása. Elnyújthatjuk ezt a végjátékot még húsz évig, de ettől még a bolygó elpusztul. Kövesd bármelyik ipari terméket a forrásáig - nem lesz nehéz, mert mindegyik véres ösvényt hagy maga után -- és mindenhol ugyanazt a pusztítást találod: bányászat, tarvágások, gátak, mezőgazdaság. Mára lett még olajhomok, hegytető-eltávolítás, szélfarmok (amelyeket hívhatnánk inkább halott madár- és denevér-farmoknak). Nincs annyi megújuló energiaforrásunk, ami pótolni tudná a kieső fosszilis energiahordozókat vagy megváltoztatná a bányászati kitermelés alaptermészetét, a mai életformánknak pedig mindkettő a feltétele. Sem a fosszilis energiahordozók, sem a bányászott alapanyagok nem lesznek soha fenntarthatóak; természetükből eredően elfogynak egyszer. Az olajhomok-kitermelés nem fog attól abbamaradni, ha vászonszatyorral jársz bevásárolni, még akkor sem, ha Globális Felmelegedés márkájú strandpapucsban sétálsz be a boltba. De mivel ezek a cselekedetek nem zavarják meg senkinek az életét, ezért realisztikusnak és sikeresnek tüntetik fel őket.

A következő weboldal "Cselekedj" című aloldala is a szokásos dolgokat tartalmazza: vásárolj energiatakarékos villanykörtét, fújd fel teljesen a gumikat, töltsd teli a mosogatógépet, rövidebben zuhanyozz és rendezd át a fedélzeti székeket! Itt is megvásárolhatók a nagy fontosságú Globális Felmelegedés feliratú karkötők, és ami még fontosabb, a strandpapucsok. A jegesmedvék világszerte zokognak a megkönnyebbüléstől.

Az első nem szponzorált weboldal [2010-ben] az Union of Concerned Scientists (Aggódó Tudósok Uniója). Ahogy az várható volt, itt nincsenek felkiáltójelek, csak egy egyszerű ténymegállapítás: "csak a fosszilis energiahordozók (kőolaj, szén és földgáz) nagyjából az éves széndioxid-kibocsátás 75%-áért felelősek." Ezt követi az Öt Praktikus Lépés listája. Első lépés? Nem, nem a fosszilis energiahordozók égetésének leállítása. -- "Készítsünk jobb autókat és terepjárókat!" Az nem lényeges, hogy maga az autó környezetszennyező: helyre, sebességre és üzemanyagra van szüksége, ami totális ellentétben áll mind az életképes emberi közösségek, mind az élő bolygó szükségleteivel. Mint mindenki más, a tudósok sem hajlandóak az ipari civilizáció létjogosultságát kétségbe vonni. Miért ne lehetne egyszerre élő bolygónk és olyan fogyasztói társadalmunk, ami megöli a bolygót?

Az alapelv végtelenül egyszerű. Ahogy Derrick máshol már írta, "bármilyen társadalom, ami nem megújuló energiaforrások használatán alapszik, definíció szerint fenntarthatatlan."^[8] Csak hogy tisztázzuk: nem megújuló minden olyan erőforrás, ami végül elfogy. Ha ezt az intellektuálisan bonyolult tételt megértettük, léphetünk a következő szintre: "Minden kultúra, amely megújuló erőforrásokat használ nem megújuló módon, ugyanannyira fenntarthatatlan." Az erdő megújuló erőforrás. De ha gyorsabban vágjuk ki a fákat, mint ahogy újra tudnának nőni, akkor az erdőből előbb-utóbb sivatag lesz. A civilizáció elmúlt 10 000 éves hadjárata pontosan ezt csinálta, nyakára hágva a talajnak, a folyóknak és az erdőknek éppúgy mint a fémeknek, a szénnek és a kőolajnak. Mostanra az óceánok csaknem halottak: a planktonok populációja összeomlófélben van. Ezek a populációk látják el élelmmel az óceánban élő lényeket, miközben oxigént termelnek a bolygó számára. Mit szívunk majd be a tüdőnkbe, amikor majd mind kipusztulnak? A műanyagot, amivel az ipari civilizáció helyettesíti őket? A Csendes-óceán egyes részein a műanyag mennyisége 48:1 arányban haladja meg a planktonét.^[9] Képzeld el, mi lenne, ha a te tested, a te véred volna tömve mérgező anyagokkal -- nem csak vegyszerekkel, hanem fizikai trutyival -- amíg már tízszer annyi van belőle, mint te magad! Mi a megfelelő metafora a haldokló planktonokra? Rák? Fulladás? Keresztrefeszítés?

De az óceánnak nem a metaforáinkra van szüksége, hanem cselekvésre. Arra van szüksége, hogy az ipari civilizáció abbahagyja a pusztítását és a felzabálását. Másképp szólva, ránk van szüksége, hogy megállítsuk.

Pontosan ez az, amiért szervezzük az ellenállást.

Lábjegyzetek