Stratégiai Ellenállás
Kivonat a könyvből:Deep Green Resistance: Stratégia a bolygó megmentésére
Amikor ellenállásról beszélek, akkor szervezett politikai ellenállásra gondolok, nem csak valami dologra, ami jön és megy. Nem egy érzésről beszélek. Nem is arról, hogy a szíved mélyén tudod, hogyan kéne lennie a dolgoknak, és úgy töltöd el teljesen átlagos napjaid, hogy jó, rendes, csodálatos ötletek vannak a szívedben. Arról beszélek, amikor tested-lelked beleadod a küzdelembe, és elkötelezed magad több évnyi harcra, hogy megváltoztasd azt a társadalmat, amiben élsz. Ez nem csak annyit jelent, hogy megváltoztatod az általad ismert férfiakat, hogy jobb modorúak legyenek -- bár tényleg ez sem volna rossz... De a politikai ellenállás nem ezt jelenti. Egy politikai ellenállási mozgalom folyamatosan történik, nappal és éjszaka, titokban és nyilvánosan, ott ahol látják az emberek, és ott ahol nem. Tanítják. Bátorítják. Ünneplik. Agyafúrt. Elkötelezett. És egy nap győzni fog. Győzni fog.
-- Andrea Dworkin
Az általunk választott stratégiának és taktikának egy nagyszabású stratégia részeinek kell lenniük. Ez nem ugyanolyan, mint a mozgalmak építése; a civilizáció megdöntése nem igényel többséget vagy egyetlen, összefüggő mozgalmat. Egy nagyszabású stratégia szükségszerűen sokszínű és decentralizált, és sok különféle aktivistára van szüksége. Ha a hatalmon lévők Teljeskörű Uralmat kívánnak megvalósítani, akkor amire nekünk szükségünk van, az a Teljeskörű Ellenállás.[1]
A hatékony cselekvés gyakran nagymértékű kockázattal vagy személyes áldozatokkal jár, ezért ha nincs egy elfogadható átfogó stratégia, az sok valójában radikális embert visszatart a cselekvéstől. Miért kockáztatnám a saját biztonságomat szimbolikus vagy haszontalan akciókban? Ennek a könyvnek az egyik célja az, hogy azonosítsa a győzelemhez szükséges elfogadható stratégiákat.
Ha győzni akarunk, tanulnunk kell a történelmi leckékből. Vessünk egy közelebbi pillantást arra, mi tette a múltban az ellenállási mozgalmakat hatékonnyá. Vannak-e olyan általános jellemzők, amik alapján megítélhetjük a hatékonyságot? Meg tudjuk-e mondani, hogy a történelmi példákból merített taktikák vagy stratégiák működni fognak-e nekünk is? Van-e egy általános modell -- egyfajta akció katalógus vagy osztályozási rendszer -- amelyből az ellenállási mozgalmak válogathatnak?
A fenti kérdések mindegyikére igen a válasz.
Négy különféle információra van szükségünk, ha a történelmi csoportok példájából tanulni akarunk: a céljaik, a stratégiáik, a taktikájuk és a szervezeti rendszerük.
A célok elárulják, mit akart egy mozgalom elérni és hogy végül saját definíciója szerint sikeres lett-e. Megtették, amit mondtak, hogy meg fognak tenni?
A stratégia és a taktika két különböző dolog. Egy stratégia hosszú távú, nagyléptékű terv bizonyos célok elérése érdekében. A történész Liddell Hart szerint a katonai stratégia "annak a művészete, hogyan osszuk szét és alkalmazzuk a katonai eszközöket politikai célok elérése érdekében."[2]Németország infrastruktúrájának a Szövetségesek általi bombázása az I. Világháborúban egy példa a sikeres stratégiára. De példaként említhetjük még a szegregációpárti üzletek bojkottját, vagy a szüfrazsettek stratégiáját, akik petíciókkal és más eszközökkel gyakoroltak közvetlen és közvetett nyomást, köztük olyan cselekedetekkel is, mint pl. a magántulajdon elpusztítása és gyújtogatás.
A taktika viszont rövid távú, kisebb léptékű cselekmények együttese; ezek azok a konkrét cselekedetek, amelyek egy stratégiát megvalósítanak. Ha a stratégia a rendszeres bombázás, a taktika lehet egy Szövetséges repülő ami egy bizonyos gyárat támad meg. A polgárjogi mozgalom bojkottja olyan taktikai eszközöket alkalmazott, mint például a különítmények vagy az egyes boltok előtti demonstráció. A szüfrazsettek pedig azzal érték el stratégiai céljaikat, hogy egyes épületek ellen terveztek gyújtogatásokat. Minden sikeres taktika titka, hogy a konkrét szituációhoz igazodik, és alkalmazkodik a rendelkezésre álló emberekhez és erőforrásokhoz.
A szervezkedés az a mód, ahogy egy csoport összeáll, hogy ellenállási tevékenységet végezzen. Nagyon különböző méretű ellenállási mozgalmak léteznek, a magányos emberektől a nagy, központi irányítású bürokráciákig; az pedig, hogy egy csoport hogyan szervezi meg magát, meghatározza, milyen stratégiát és taktikákat képes alkalmazni. Milyen a csoport: centralizált vagy decentralizált? Léteznek-e benne rangok és hierarchia vagy kimondottan anarchista természetű? Szigorúan szervezett, etikai kódexszel és politikával vagy rögtönzésen alapuló "ad hocrácia"? Kik a tagjai és hogyan toboroznak új tagokat? És így tovább.
Mindnyájan láttunk már biológiai osztályozási rendszereket, melyek az élő szervezeteket kategorizálják a világoktól és a törzsektől indulva le egészen a nemzetségekig és a fajokig. Bár több tízmillió, egymástól nagyon különböző méretű, alakú és lakóhelyű faj van, egy osztályozási rendszer segítségével gyorsan beazonosíthatunk akár egy apró csoportot is.
Amikor hatékony stratégiai és taktikai lépéseket keresünk, milliónyi múltbeli és potenciális cselekedetet kell áttekintenünk, amiknek a többsége történelmi kudarc vagy zsákutca. Sok időt és küszködést spórolhatunk meg magunknak egy gyors és mocskos ellenállási osztályozási rendszer használatával. Ha cselekvési lehetőségek egész ágait tudjuk áttekinteni, gyorsan megítélhetjük, melyik taktikák azok, amelyek ténylegesen megfelelőek és hatásosak a bolygó megmentése érdekében (és hasznosak sok, konkrét társadalmi és ökológiai igazságossági célokért küzdő aktvista mozgalom számára). Az akciók osztályozási rendszere olyan taktikákat is javasolhat, amelyeket másképpen figyelmen kívül hagytunk volna.
Nagy általánosságban véve minden taktikát és projektet vagy az aktív, vagy a passzív cselekvés kategóriáiba sorolhatjuk.
Természetesen ezek a kategóriák néha átfedésben vannak. Egy tüntetés lehet az eszköze a kormány befolyásolásának, a közfigyelem növelésének, a gazdasági folyamatok megzavarására irányuló taktika, vagy akár mindhárom egyszerre. És néha a különböző taktikák támogatják egymást: egy passzív cselekedet, mint mondjuk egy sztrájk sokkal nagyobb valószínűséggel lesz eredményes ha propaganda és tiltakozó megmozdulások is kísérik.
Hamarosan teszünk egy rövid kirándulást az ellenállás formáinak osztályozási rendszere által kínált lehetőségek között. De először jöjjön egy figyelmeztetés. Ha tanulmányozzuk a történelem leckéit, az számos ajándékkal szolgálhat számunkra, de ezeknek az ajándékoknak ára van. Terhet hordoznak magukkal. Igen, azoknak az embereknek a története, akik nem hagyták magukat, bátorsággal, ragyogással és drámával van telve. Az is igaz, hogy mind diadalaikból, mind tragédiáikból tudást és inspirációt meríthetünk. De a történelem terhe ez: nem könnyű magunk mögött hagyni.
A Star Trek című sorozatban minden problémát meg lehet oldani a végső jelenetben azzal, hogy megfordítják a pajzs polaritását. De ez nem a valóság és nem is a jövőnk. Minden győztes ellenálló mozgalom vérrel és könnyekkel, szenvedéssel és áldozatokkal vívta ki győzelmét. A teher, amit viselünk, annak a tudása, hogy csak egy adott számú módja van az ellenállásnak, ezeket a módokat már feltalálták és mindegyik mélyreható és veszélyes küzdelemmel jár. Amikor az ellenállók győznek, az azért történik, mert keményebben harcolnak, mint azt lehetségesnek gondolták volna.
Ez a másik felea terhünknek. Ha egyszer megismertük az ellenállók történeteit -- ha igazán megismertük őket, ha sírtunk a történeteiken, ha egyszer beírtuk őket a szívünkbe, ha már a testünkben hordozzuk őket, mint háborús veteránok a srapneldarabkát --, akkor nincs más választásunk, mint hogy mi is harcba szálljunk. Csak így remélhetjük, hogy méltók leszünk a példájuk követésére. Voltak emberek, akik az elképzelhető leghátrányosabb és legszörnyűbb körülmények között is harcba szálltak; ezek az emberek a rokonaink egy igazságos és élhető jövőért folytatott harcban. Ezeket az embereket, a bátrakat, nem csak a történelemben találhatjuk meg, hanem a jelenben is. És nem csak az emberek között, hanem minden faj tagjai között, akik felveszik a harcot.
Fel kell vennünk a harcot, mert ha nem tesszük meg, meghalunk. Ez persze a szó fizikai értelmében mindenképpen igaz, de igaz egy másik szinten is. Ha egyszer igazán megismerkedtél azzal az önfeláldozással, fáradhatatlansággal és bátorsággal, amelyet rokonaink mutattak fel a legsötétebb időszakokban, akkor vagy cselekszel, vagy meghalsz mint egyéniség. Nem csak a győzelem érdekében kell felvennünk a harcot, hanem, hogy megmutassuk, hogy élünk, és hogy méltók vagyunk erre az életre.
További információforrások
- Olvasd el a Deep Green Resistance stratégiáját: Döntő Ökológiai Háború
- Tudj meg többet és rendeld meg a Deep Green Resistance könyvet!
- Olvass valóban megtörtént támadásokról az ipari infrastruktúra ellen a DGR Hírszolgálat Földalatti Akciók Naptárában
- Olvasd el a DGR Hírszolgálat "Rövid az Idő" című cikksorozatát a stratégiai ellenállásról!
- Források stratégia és taktika tanulásához (17MB zip)
Lábjegyzetek
[1] Szükségtelen azt mondanunk, hogy "ha." A Teljeskörű Uralom, katonai és más eszközök segítségével, szörnyűséges, de nem meglepő módon, az USA kormányának kimondott célja.
[2] Hart, Strategy, 2nd ed, p. 335.