A Deep Green Resistance mozgalomnak gyakran feltett kérdések

Ki nyilatkozik a Deep Green Resistance nevében?

A Deep Green Resistance nem egy monolitikus szervezet. Mindenkinek, aki kapcsolatban áll vele, megvan a maga véleménye, és ezek különbözhetnek a DGR más tagjainak véleményétől. Így bármi, amit a DGR egyik tagja állít, csak akkor tekinthető a DGR hivatalos politikájának, ha ezek az emberek kimondottan a DGR szószólói. A DGR tiszteli a vélemények sokszínűségét, amennyiben azok tiszteletteljes módon vannak kifejezve.

A DGR egy feminista szervezet?

Egyértelműen igen. (Lásd még: Radikális Feminizmus GYIK)

Andrea Dworkin szavaival élve, "A feminizmus az a politikai gyakorlat, mely a nőket osztálynak tekintve harcol a férfiuralom ellen."¹

Kezdjük mindjárt azzal a kifejezéssel, hogy "a nőket osztálynak tekintve." Radikális szemszögből nézve a társadalom emberek csoportjaiból áll; egyes csoportoknak hatalma van más csoportok felett. A hatalommal rendelkezők az ideológiát használják arra, hogy természetes színben tüntessék fel dominanciájukat, illetve az alárendelt csoport behódolását: ha a társadalmi berendezkedés forrása tulajdonképpen a természet, vagy Isten, vagy a kozmosz, akkor nem is érdemes harcolni vele. Ez az ideológia nagyon hatásos lehet az ellenállás felszámolásában.

A rasszizmusnak azt a modelljét, ami az Egyesült Államokban öröklődött ránk, eredetileg az angolok alkották meg, akik megpróbálták hatalmuk alá hajtani Írországot. Előtte az emberek közötti különbségeket kulturálisnak gondolták. Azonban a 17. századra az angolok megszilárdítottak egy olyan ideológiát, ami biológiai alapokról indokolta az írek állítólagos alacsonyabbrendűségét. Azaz az írek nem kulturálisan voltak lemaradva -- természetüknél fogva voltak "vadak." Az angolok által kreált kép az írekről arra a koncepcióra volt felépítve, hogy az írek az angoloktól különböző "rasszot" alkotnak, mely istentelen, erkölcstelen, lusta, "gonosz, barbár és civilizálatlan." Ezt az imázst támasztotta alá az "a hit, hogy sok írt lehetetlenség civilizálni, hogy a 'vad' írek, akik a legerősebben álltak ellen az angol hegemóniának, megszelídíthetetlenek; és hogy az egyetlen mód arra, hogy valamilyen civilizált kontroll alá kerüljenek, az a rabszolgává tételük."² Ennek a rasszista ideológiának a segítségével világszerte lehetségessé vált a népek rabszolgasorba hajtása vagy kiirtása a Föld színéről, anélkül, hogy a gyarmatosítóknak bármilyen etikai vagy morális fenntartásai kellett volna legyenek. Ez nagyjából az elmúlt négyszáz év történelme, egy mondatban elmesélve.

A lényeg az, hogy a rassz nem biológiai valóság. Természetesen politikailag, szociálisan és gazdaságilag a rassz brutális valósággá vált az egész bolygón. De az emberi rasszok fogalma a hatalom birtokosainak a kitalációja. Ha egy igazságos világban akarunk élni, akkor azokat az intézményeket, melyek a színes bőrű embereket alávetett helyzetben tartják, le kell bontani. Végső soron a "fehér" és "fekete" ellentétét is el kell engedni, mivel a fehér fennhatóság világán kívül nincs értelme.

Sok ember összezavarodik, amikor arra kérik, hogy alkalmazza a fenti radikális nézőpontú elemzést a társadalmi nemekre. Ám feminista perspektívából nézve a párhuzamok egyértelműek. Léteznek az emberi fajon belül különbségek a bőrszínben? Igen. Miért jelentőségteljesek ezek a különbségek? Mert egy brutális és korrupt hatalmi rendszernek szüksége van a rasszizmusnak nevezett ideológiára. Van különbség az emberek nemi szervének alakja között? Van. Miért jelentőségteljesek ezek a különbségek? Mert egy brutális és korrupt hatalmi rendszernek -- a patriarchátusnak -- szüksége van a társadalmi nemek ideológiájára.

A patriarchátus az a politikai rendszer, amely a biológiai nő- és hímnemű emberi lényeket átváltoztatja a férfinak és nőnek nevezett társadalmi kategória tagjaivá, annak érdekében, hogy a férfiak osztálya elnyomhassa a "nőnek nevezett embereket."³ A nők számára a társadalmi nem ugyanaz, mint a színes bőrű emberek számára a rassz: az az ideológiai konstrukció amely alátámasztja alávetett helyzetünket.

A férfiak szocializációja az a folyamat, melynek során a gyermekből először fiú lesz, azután férfi. A férfiléthez szükséges a jogosultságon alapuló pszichológia, egyfajta érzelmi tompultság és az én és a másik között fennálló kettősség. A maszkulinitás lényegbevágó minden militáris kultúra számára, mivel ezek azok a pszichés jellemzők, amire a katonáknak szüksége van. Csak akkor tud valaki parancsra ölni, ha az egymással való törődés természetes emberi impulzusa alávetett helyzetbe kerül vagy kitörlődik. Ennek egyik eredménye az állandó szükséglet arra, hogy a másikból Másikat csináljunk: az egyén elutasított, "engedékeny" részeit kivetíti a külvilágba, hogy aztán elpusztíthassa azokat.⁴ Ez a törekvés valószínűleg soha nem fogja elérni a célját, hiszen az emberi lények rendelkeznek szívvel és lélekkel, és ezeket soha nem lehet kimetszeni, bárhogy is próbálkozunk vele. A legrosszabb poszttraumás stressz szindrómától nem azok a vietnámi veteránok szenvedtek, akik atrocitásokat éltek túl, hanem akik atrocitásokat követtek el.⁵

A maszkulinitás megköveteli, hogy legyen valami, amit a pszichológusok úgy hívnak, hogy negatív referenciacsoport; ez az embereknek egy olyan csoportja "melyet az egyén arra használ, hogy általuk látja reprezentálva azokat a véleményeket, attitűdöket vagy viselkedésmintákat, melyek kerülendők." A patriarchális kultúrában felnövő fiúk magától értetődően hoznak létre egy negatív referenciacsoportot. És a fiúk első utált Másikjai természetesen a lányok. Nincs annál csúnyább sértés, mint ami valamilyen formában "lánynak" nevezi a fiúkat; rendszerint a női anatómia valamelyik részlete torzul gyűlöletbeszéddé. De amint ez a pszichológiai folyamat kialakul, a "női" kategóriát könnyen betöltheti bármelyik olyan csoport, melyet egy hierarchikus társadalomban elnyomni vagy megsemmisíteni szükséges.
Az olyan személyiség, mely folytonosan egy másik, bármilyen másik ellenében akarja bizonyítani magát, miközben magáénak tudhatja azt a jogosultságot, melyet a hatalom biztosít, elkerülhetetlenné teszi az erőszakot. A férfiak a határok áttörése révén válnak "valódi férfiakká," legyenek azok a határok egy nő szexuális határai, más népek kulturális határai, más népek politikai határai, a fajok genetikai határai, életközösségek biológiai határai, vagy akár magának az atomnak a fizikai határai.

A magát feljogosítva érző psziché számára a "nem" mint tagadószó csupán azért létezik, mert szexuális izgalmat jelent a rajta való áttörés. Ebben látszik a patriarchátus valódi különlegessége: nem csak naturalizálja az elnyomást, de szexualizálja is az elnyomó cselekedeteket. Eroticizálja az elnyomást és az alávetettséget. A maszkulinitás és femininitás koncepcióin és megélt valóságán keresztül a patriarchátus intézményesíti az elnyomást és az alávetettséget az egész kultúrában és mélyen az emberi pszichében is.

Így aztán a férfiak mintegy magától értetődően hajtanak végre brutálisan erőszakos cselekedeteket. A nőket megerőszakoló férfiak pszichológiai elemzései azt találták, "hogy 'normális' és 'hétköznapi' férfiak, akik azért támadnak meg szexuális céllal nőket, hogy kinyilvánítsák felettük erejüket és hatalmukat."⁶ Az Egyesült Államokban a leggyakoribb erőszakos bűncselekmény a bántalmazás: minden tizenötötdik másodpercben megtörténik valahol. A bántalmazás, amikor egy férfi megver egy nőt. Az USÁ-ban a nőket érő sebesülések és halálesetek egyik vezető oka a bántalmazás.⁷ Egy kanadai kutatás szerint minden 5 egyetemi hallgatóból 4 vált valamilyen erőszakos cselekmény áldozatává intim kapcsolatban.⁸ A WHO becslése szerint "minden negyedik nő lesz nemi erőszak, verés, erőszakos szexuális közösülés vagy más bántalmazás áldozatává élete során, melynek esetenként végzetes következményi lehetnek."⁹ Ami ilyen gyakorisággal történik, azt nyilván tekinthetjük normálisnak, a mindennapi élet részének: ez a viselkedés, melybe a maszkulin dominancia globális kultúrája magától értetődően szocializálja a férfiakat.

Jelenleg a bolygó vezető világvallása a patriarchátus. A nők csupán egy újabb erőforrást jelentenek, melyet a férfiak mérgező maszkulinitásuk bizonyítására szolgáló, véget nem érő küldetésük során kihasználhatnak, és hogy katonákat szüljenek a civilizáció folyamatos háborúihoz. A maszkulinitás és az emberek, illetve az egész bolygó ellen vívott háború létrehoztak egy örökmozgót, melynek célja az elnyomás illetve a földhöz való jogok és az emberi jogok elpusztítása. Ezért mondjuk, hogy a militarizmus feminista kérdés, hogy a nemi erőszak környezetvédelmi kérdés, és a környezetvédelem a béke kérdése. Addig nem leszünk képesek lebontani a nőgyűlöletet, amíg az elnyomásnak erotikus felhangjai vannak. Ugyanígy nem fogjuk tudni megállítani a rasszizmust sem. És nem tudunk a fasizmussal szembeni ellenállást kiépíteni sem, hiszen, ahogy Sheila Jeffereys rámutatott, a fasizmus gyökere végső soron az elnyomás és az alávetettség eroticizálása - lényegében a fasizmus a maszkulinitás kultusza.¹⁰ Ezek a látszólag egymástól távol álló dolgok mind ugyanonnan erednek. És az eredmény: kínzás, nemi erőszak, népirtás és egész fajok kiirtása.

Ennek az egésznek a legmélyén pedig a maszkulinitás köré strukturálódott autoriter személyiség áll. Lundy Bancroft, a bántalmazó férfiak mentalitásáról írva ezt mondja: "A [bántalmazás] gyökere a birtoklás, törzse a jogosultság, ágai pedig a hatalom."¹¹ Nem található ennél tisztább leírása a civilizáció és a patriarchátus rémuralmának.

És mi a helyzet a nőiességgel? A nőiesnek tekintett viselkedésmódok összességének lényege a ritualizált alávetettség. A nők szocializációja az a folyamat, melynek során a lányokat pszichológiailag korlátozzák és betörik -- hívhatjuk akár kiskorúak elcsábításának is --, annak érdekében, hogy létrehozzák a szolgálatkész áldozatok osztályát. A történelem során ez a betörés olyan "szépségápolási" tevékenységeket jelentett, mint az FGM (a női nemi szerv megcsonkítása) vagy a lábak elkötözése, a gyermekek mindenütt jelenlévő szexuális bántalmazásáról nem is beszélve. A nőiesség valójában a traumatizált psziché akkor, amikor beleegyezést mutat.

Bizonyos aktivista körökben divatossá vált a posztmodernizmus egyes trendi fogalmait átvenni. Ezek között található az az idea, hogy a társadalmi nem két egymással szemben álló, elkülönült kategória. De ez nem igaz: a társadalmi nem valójában egy hierarchia, mely mindenre kiterjed, szadisztikus gyakorlat jellemzi és gyilkos következményei vannak, hasonlóan a rassz és az osztály fogalmához. A társadalmi nem az az ideológia, mely a nők életének anyagi feltételei alatt helyezkedik el: nemi erőszak, bántalmazás, szegénység, prostitúció és nőgyilkosság. Ezek a kategóriák nem létezhetnének a "férfi" és a "nő" társadalmi kategóriáinak megalkotása nélkül -- másrészről ezek az erőszakos és erőszaktevő gyakorlatok azok, melyek aztán újratermelik a "nőket." Ezeknek a feltételeknek, melyeket összefoglalóan patriarchátusnak nevezünk, ellen kell állni, le kell őket bontani, míg végül a társadalmi nem fogalmának nem lesz már jelentősége.

Noel Ignatiev, a "Hogyan lettek az írek fehérek" című könyv szerzője a fehér faj fogalmának megszüntetése mellett érvel, mert azt a "fehérek előjogai és rasszidentitása" definiálja.¹² A DGR arra hívja fel fehér bőrű embertársainkat, hogy ezt a nagyon is szükséges munkát végezzék el, mind egyéni, mind politikai szinten. Hasonlóképpen, a DGR le akarja bontani azt a szexuális-osztályt, melyet "férfiaknak" neveznek, mely egyszerűen a férfiak előjoga és társadalmi nem-identitása. A férfiak válhatnak saját osztályuk árulóivá. A nők pedig megtagadhatják a társadalmi nemük kényszerítő hatásainak való fizikai és pszichikai engedelmeskedést. Mindannyian képesek vagyunk harcolni.

Bolygónk romokban hever; a bennszülött kultúrákat kiszorították és eltüntették, a rabszolgaság máig létező életforma, melyet ideiglenesen eltakar a szemünk elől a távolság és a fosszilis tüzelőanyagok; a férfiuralmat átitatja a szexuális szadizmus, a nőket és a lányokat elnémítják és erőszakot tesznek rajtuk. Mi azt mondjuk: elég volt! A szabadság és az élő bolygó elnyerésének szükséges előfeltétele, hogy szembeszálljunk a maszkulinitással, annak mind vallási, mind gazdasági, pszichológiai és szexuális formáival, és legyőzzük azt. A DGR a nők mellett áll ebben a küzdelemben. Csatlakozz!

¹Dworkin, "Woman-Hating Right and Left", p. 30.
²Smedly, p. 63.
³Dworkin, Letters, p. 270.
⁴Griffin.
⁵Grossman.
⁶Lenskyj.
⁷Langford and Thompson, p. 7.
⁸DeKeseredy and Kelly.
⁹"UN calls for strong action to eliminate violence against women."
¹⁰Jeffreys, p. 65.
¹¹Bancroft, p. 75.
¹²Ignatiev.

_________________________________________________________________________

Bibliográfia

Bancroft, Lundy. Why Does He Do That? Inside the Minds of Angry and Controlling Men. New York: G.P. Putnam’s Sons, 2002. Magyarul: Bancroft, Lundy: Mi jár a bántalmazó fejében? Az erőszakos és uralkodni vágyó férfi. Háttér Kiadó, 2016.

DeKeseredy, W. and K. Kelly. "The Incidence and Prevalence of Woman Abuse in Canadian University and College Dating Relationships: Results From a National Survey." Ottawa: Health Canada, 1993.

Dworkin, Andrea. Letters from a War Zone. New York: E.P. Dutton, 1988.

Dworkin, Andrea."Woman-Hating Right and Left," in Dorchen Leidholdt and Janice G. Raymond, eds. The Sexual Liberals and the Attack on Feminism. New York: Pergamon Press, 1990.

Griffin, Susan. Pornography and Silence: Culture’s Revenge Against Nature. New York: Harper & Row, Publishers, 1981.

Grossman, Lt. Col. Dave. On Killing: The Psychological Cost of Learning to Kill in War and Society. New York: Little, Brown and Company, 1995.

Ignatiev, Noel. How the Irish Became White. New York: Routledge, 1996.

Langford, Rae and June D. Thompson. Mosby’s Handbook of Diseases, 3rd Edition. St. Louis, MO: Elsevier Health Sciences, 2005.

Lenskyj, Helen. "An Analysis of Violence Against Women: A Manual for Educators and Administrators." Toronto: Ontario Institute for Studies in Education, 1992.

Jeffreys, Sheila. "Sado-Masochism: The Erotic Cult of Fascism." Lesbian Ethics 2, No. 1, Spring 1986.

Smedley, Audrey. Race in North America: Origin and Evolution of a Worldview. Boulder, CO: Westview Press, 2007.

"UN calls for strong action to eliminate violence against women." UN News Centre. http://www.un.org/apps/news/story.asp?NewsID=16674&Cr=&Cr1=.

Ajánlott olvasmányok

Andrea Dworkin. Life and Death. New York: The Free Press, 1997.

Cordelia Fine. Delusions of Gender. New York: W.W. Norton, 2010.

Sheila Jeffreys. Beauty and Misogyny. New York: Routledge, 2005.

Robert Jensen. Getting Off: Pornography and the End of Masculinity. Boston: South End Press, 2007.

Rebecca M. Jordan-Young. Brainstorm: The Flaws in the Science of Sex Differences. Cambridge, MA: Harvard University Press, 2010.

Mi a "civilizáció" definíciója?

A Deep Green Resistance Derrick Jensen civilizáció-definícióját használja, mely az Endgame (Végjáték) című könyv 1. fejezetének 17. oldalán található:

A civilizáció egy olyan kultúra -- azaz a történeteknek, intézményeknek és tárgyaknak a komplexuma -- ami a városok növekedéséből indult és ahhoz vezet (civilizáció, lásd civil: a görög "civis" városlakó, illetve a latin "civitatis" városállam szavakból); a város definiciója -- hogy megkülönböztessük a tábortól, a falutól és hasonlóktól --, hogy olyan sűrűségben többé-kevésbé állandóan egy helyben élő emberek, hogy az már megkívánja az élelmiszer és más az élethez szükséges áruk rendszeres importját.

Lásd még Aric McBay leírását a civilizációról.

Mi a baj a civilizációval? Miért akarna bárki is véget vetni neki?

Derrick Jensen kétkötetes műve Endgame (Végjáték) teljes egészében bemutatja a probléma lényegét. Elemzésében 20 lényeges alapvetést sorol fel.

1. alaptétel: A civilizáció nem volt és soha nem is lesz fenntartható. Az ipari civilizáció pedig végképp nem.

2. alapvetés: A hagyományos közösségek nem sűrűn adják el vagy csak úgy oda azokat az erőforrásokat, melyeken saját létük alapszik, legalábbis addig, amíg magát a közösséget el nem pusztítják. Arra sem hajlandóak, hogy megengedjék élőhelyük szándékos pusztítását azért, hogy egyéb erőforrásokat -- arany, kőolaj, stb. -- lehessen kitermelni. Ebből következik, hogy akik ezeket az erőforrásokat kívánják kitermelni, mindent meg fognak tenni a hagyományos közösségek elpusztítása érdekében.

3. alaptétel: Életformánk, az ipari civilizáció alapja általánosan elterjedt és régóta tartó erőszak, amely szükséges hozzá és nélküle civilizációnk nagyon hamar összeomlana.

4. alapvetés: A civilizáció alapja egy világosan definiált és széles körben elfogadott, ám mégis gyakran kimondatlan hierarchikus rendszer. Ebben a hierarchiában a magasabban állók által az alacsonyabban állók ellen elkövetett erőszak szinte mindig láthatatlan, azaz észrevétlen. Amikor észrevehetővé válik, teljes mértékben racionalizálva van. A hierarchiában alacsonyabban állók által a magasabban állók ellen elkövetett erőszak elképzelhetetlen, és amikor mégis megtörténik, a reakció megrendülés, rémület és az áldozatok fetisizálása.

5. alapvetés: A hierarchiában magasabban állók tulajdona mindig értékesebb, mint a hierarchiában alacsonyabban állók élete. A "fentiek" részéről elfogadható viselkedés az ellenőrzésük alatt álló tulajdon növelése, hétköznapi nyelven szólva több pénz szerzése, azáltal, hogy a lejjebb állóknak kárt okoznak vagy megölik őket. Ezt hívjuk termelésnek. Ha a "lentiek" pusztítják el a "fentiek" tulajdonát, utóbbiak megölhetik vagy más módon elpusztíthatják az előbbieket. Ezt nevezzük igazságszolgáltatásnak.

6. alapvetés: Civilizációnkat nem lehet megmenteni. Ez a kultúra semmiféle önkéntes átalakuláson nem fog keresztülmenni egy egészségesebb és fenntarthatóbb életmód felé. Ha nem állítjuk meg, a civilizáció tovább folytatja az emberiség nagyobb részének megnyomorítását és a bolygó pusztítását, amíg össze nem omlik (feltehetőleg a bolygóval együtt). Ennek a pusztításnak a hatásai még nagyon hosszú ideig lesznek káros hatással az emberi és nem emberi életre.

7. alapvetés: MInél tovább várunk a civilizáció összeomlására, vagy minél tovább várunk, mielőtt mi magunk omlasztanánk össze, annál pusztítóbb lesz az összeomlás, és annál súlyosabb következményei lesznek az alatta és utána élő emberi és nem emberi lényekre.

8. alapvetés: A természeti világ szükségletei előbbre valók a gazdasági rendszer szükségleteinél.

A 8. alaptétel másképpen megfogalmazva: Minden olyan gazdasági vagy társadalmi rendszer, mely nincs hasznára az alapját képező természetes életközösségekre, fenntarthatatlan, immorális és ostoba. A fenntarthatóság, a moralitás és az intelligencia (valamint az igazságosság) megköveteli minden ilyen gazdasági vagy társadalmi rendszer lebontását, vagy legalábbis annak lehetetlenné tételét, hogy kárt tegyen élőhelyünkben.

9. alapvetés: Bár az nyilvánvaló, hogy a jövőben előbb-utóbb jóval kevesebb emberi lény fog élni, mint jelenleg, ez a népességcsökkenés számos különböző módon történhet meg (vagy érhető el, attól függően, mennyire aktív vagy passzív módon közelítjük meg ezt az átalakulást). Egyes utak extrém mennyiségű erőszakkal és szenvedéssel járnak: például egy nukleáris armageddon egyszerre csökkentené a népességet és a fogyasztást, azonban milyen borzalmas áron! Ugyanez igaz arra az esetre, ha a jelenlegi túlnépesedési trend folytatódik majd összeomlik. Vannak más utak, melyek kevesebb erőszakkal járnak. A kultúra által jelenleg az emberi lények és a természet ellen elkövetett nagymértékű erőszak azonban lehetetlenné teszi, hogy a népességcsökkenésről és a fogyasztáscsökkenésről úgy beszéljünk, mintha nem járna erőszakkal és szenvedéssel. Nem azért, mert a csökkenés szükségszerű előfeltétele az erőszak, hanem mert maga az erőszak és a szenvedés váltak alapvetővé. Azonban vannak olyan utak a népesség csökkentésére, melyek bár erőszakkal járnak, valójában csökkentenék az erőszaknak azt a jelenlegi szintjét, melyet az erőforrások a szegényektől a gazdagok felé való (gyakran erőszakkal elért) áramlása okoz. Emellett nyilván jelentősen csökkentenék a természet ellen elkövetett erőszakot is. Személyesen és kollektíven egyaránt képesek lehetünk csökkenteni az erőszak mennyiségét és enyhíteni annak jellegét, amely ehhez a hosszú távú, folyamatos átalakuláshoz szükséges. Vagy nem. Annyi azonban bizonyos: ha nem az aktív megközelítést választjuk, ha nem beszélünk erről a kínos helyzetről és arról, mit kívánunk tenni ellene, az erőszak mennyisége csaknem minden bizonnyal nőni fog, és a szenvedés még szélsőségesebbé válik.

10. alapvetés: Kultúránk egésze és annak legtöbb tagja beteg. Kultúránk hajtóereje a halálvágy, az élet elpusztítása iránti vágy.

11. alapvetés: Ez a kultúra, azaz a civilizáció, kezdeteitől fogva a hódítás kultúrája.

12. alapvetés: A világon nem léteznek gazdag és szegény emberek. Csak emberek léteznek. Az igaz, hogy a gazdagok ugyan birtokolnak egy csomó zöld papírdarabot, amiről sokan úgy tesznek, mintha érne valamit -- sőt, feltételezett gazdagságuk lehet még ennél is elvontabb: számok egy pénzintézet adattároló szerverein --, míg a szegények nem rendelkeznek ezekkel. Ezek a "gazdagok" azt állítják, hogy saját földdel rendelkeznek, a szegényektől pedig gyakran megtagadják az ahhoz való jogot, hogy ugyanezt elmondhassák magukról. A rendőrség első számú célja, hogy a sok zöld papírdarabbal rendelkezők eme tévképzeteinek erővel érvényt szerezzenek. A zöld papírdarabokkal nem rendelkezők általában ugyanolyan gyorsan és teljesen elfogadják ezeket a tévképzeteket, mint az előző csoport. Ezek a tévképzetek aztán súlyos következményekkel járnak a való világban.

13. alaptétel: A hatalmon lévők erőszak útján kormányoznak. Minél hamarabb megszabadulunk ezzel ellentétes illúzióink fogságából, annál hamarabb kezdhetünk el végre racionális döntéseket hozni, hogy hajlandóak vagyunk-e ellenállni, és ha igen, mikor és hogyan.

14. alapvetés: Születésünktől fogva -- sőt, valószínűleg már fogantatásunktól fogva, bár ezt nehezen tudnám bizonyítani -- egyénileg és kollektíve is arra vagyunk kondicionálva, hogy utáljuk az életet, utáljuk a természetet, utáljuk a vadont, utáljuk a vadállatokat, utáljuk a nőket, utáljuk a gyerekeket, utáljuk a testünket, utáljuk az rettegjük az érzelmeinket, utáljuk saját magunkat. Ha nem utálnánk a természetet, nem lennénk képesek engedni, hogy a szemünk láttára pusztítsák el. Ha nem utálnánk magunkat, nem lennénk képesek engedni, hogy otthonunkat és testünket megmérgezzék.

15. alapvetés: A pacifizmus nem előfeltétele szeretetnek.

16. alapvetés: Az anyagi világ elsődleges. Ez nem azt jelenti, hogy a lélek nem létezik, sem azt, hogy csak az anyagi világ létezik. Ez azt jelenti, hogy a lélek keveredik az anyaggal. Valamint azt is jelenti, hogy az anyagi világbeli cselekedeteknek anyagi világbeli következményei vannak. Azt jelenti, hogy nem bízhatunk Jézusban, a Mikulásban, a Nagy Anyában, vagy akár a Húsvéti Nyúlban hogy kihúz minket a bajból. Azt is jelenti, hogy ez a baj tényleg baj, nem csupán Isten szemöldökráncolása. Azt jelenti, hogy ezzel a bajjal nekünk kell szembenéznünk. Azt jelenti, hogy ezen a Földön töltött időnk során -- akár kikötünk valahol máshol a halálunk után, akár nem, és akár megtiszteltetésnek tekintjük a földi életet, akár büntetésnek --, a viszonyítási pont a Föld. Elsődleges. Az otthonunk. Mindenünk. Ostobaság azt gondolni vagy úgy cselekedni, mintha ez a világ nem lenne valóságos és elsődleges. Ostobaság és szánalmas úgy élni az életünket, mintha az nem lenne valóságos.

17. alapvetés: Hiba (de még inkább tagadás) döntéseinket arra alapozni, hogy az akaratunkból következő cselekvések megrémítik-e a határozatlanokat vagy honfitársaink többségét.

18. alapvetés: Jelenlegi énképünk semmivel sem fenntarthatóbb, mint jelenlegi technológia- vagy energiafelhasználásunk.

19. alapvetés: Kultúránk legfőbb problémája abból a meggyőződésből származik, hogy a természet bántalmazása és a felette való uralkodás igazolható.

20. alapvetés: Ezen a kultúrán belül a társadalmat érintő döntések mögötti hajtóerő a gazdaság -- nem a közösség jólléte, nem a moralitás, nem az etika, nem az igazság és nem maga az élet.

A 20. alapvetés módosítása: A társadalmi döntések elsősorban (és gyakran kizárólag) azon alapulnak, hogy növelik-e a döntéshozók és a felettük állók pénzügyi helyzetét.

A 20. alapvetés módosítása: A társadalmi döntések elsősorban (és gyakran kizárólag) azon alapulnak, hogy növelik-e a döntéshozók és a felettük állók hatalmát.

A 20. alapvetés módosítása: A társadalmi döntések elsősorban (és gyakran kizárólag) azon a csaknem reflektálatlan hiten alapulnak, hogy a döntéshozók és a felettük állók jogosultak hatalmuk és/vagy pénzügyi helyzetük növelésére az alattuk lévők rovására.

A 20. alapvetés módosítása: Ha leásunk a kérdés a szívéig -- ha maradt egyáltalán szíve --, azt találjuk, hogy a társadalmi döntések elsősorban azon alapulnak, hogy ezek a döntések mennyire szolgálják a megszelídítetlen természet ellenőrzését vagy elpusztítását.

MIért kéne a civilizációt lebontani? Nem közeledik egy fordulópont az emberek véleményében?

Derrick Jensen: 2004-ben George Bush több mint 62 millió szavazatot kapott az Egyesült Államokban. Kétségtelen, hogy a Demokraták is csupán a jó zsarut játsszák a jó zsaru - rossz zsaru forgatókönyvében, de ez nem változtatja meg azt a tényt, hogy 62 millió ember George Bush-t választotta. Az emberek képesek egy egész éjszakát a szabad ég alatt tölteni, csak hogy szerezzenek Sarah Palintól egy autogramot. Abban a kicsi kerületben, ahol élek, csak néhány olyan ügy van, ami képes elég embert felizgatni ahhoz, hogy elárasszák a felügyelő bizottság irodáját. Az egyik az, hogy fenn akarják tartani a jogukat, hogy csekély mennyiségű marihuánát termesszenek. A másik, hogy jogot akarnak szerezni arra, hogy oda menjenek a terepjáróikkal, ahová csak akarnak.

Az emberek nem lázadnak fel azért, mert ez a kormány nem hajlandó biztosítani az egészségügyi ellátást. Az emberek nem lázadnak fel azért, mert az egész környezetük telítve van méreganyagokkal és szeretteik rákban halnak meg. Nem lázadnak fel amiatt, hogy az Egyesült Államok dollármilliárdokat -- milliárdokat és további milliárdokat -- költ arra, hogy világszerte embereket öljön meg. Valójában az egyik legokosabb döntés, amit csak egy politikus hozhat, az a katonai költségvetés növelése. Ez mindig hallatlanul népszerű döntés.

Ezt a kultúrát mindenestül le kell bontani. Ez mindenképpen szükséges. Az emberiség létezésének legnagyobb szakaszában nem létezett iparosodás. Az iparosodás gyilkolja a bolygót. Emberi lények nem létezhetnek a bolygó nélkül. A bolygó (és a fenntartható emberi élet) fontosabb, mint az ipari civilizáció.

Természetesen mindannyian sokkal szívesebben látnánk egy önkéntes átalakulást, egy fordulópontot. De ha ez a fordulópont nem következik be, szükség van egy tartalék tervre.

És nem, a civilizáció nem fogja áttranszformálni saját magát valami fenntartható formába. Ez fizikai lehetetlenség. A civilizáció funkcionálisan fenntarthatatlan. És az a tény, hogy a közbeszédben milyen gyakran szó kerül a "századik majom" elméletéről, csak azt mutatja, milyen távol állunk attól, hogy végrehajtsuk a szükséges változtatásokat. Az a tény, hogy emberek még mindig ilyen elkülönülésben vannak a valódi, fizikai világtól, önmagában véve is bizonyítja, hogy nem lesz semmiféle önkéntes átalakulás.

A lendület túlságosan nagy. Arra van szükség, hogy megállítsuk ezt a kultúrát, mielőtt elpusztítja a bolygót. A nevedben ugyan nem beszélhetek, de a magam nevében kijelenthetem, hogy semmiféle képzeletbeli századik majomra nem bízom azt a munkát, amit én is képes vagyok elvégezni.

Az embereket nem lehet változásra kényszeríteni. Végül is úgyis létrejön egy paradigmaváltás, amivel együtt jár egy fenntartható rendszer, nem?

Aric McBay: Azok az emberek, akik elsősorban az oktatás stratégiáját támogatják, azt állítják, hogy ha elég kitartóan dolgozunk a tudatosság kiépítésén, végül egy globális "paradigmaváltás" következik, be, ami drámai mértékben változtatja meg a többség véleményét és cselekedeteit. A "paradigmaváltás" fogalma Thomas Kuhn 1962-es könyvéből származik, melynek címe "A tudományos forradalmak szerkezete", és több szempontból sem tekinthető érvényesnek jelen helyzetünkre. Bár a fogalom a kilencvenes években a marketing egyik felkapott kifejezésévé vált, Kuhn explicit módon azt írja, hogy elmélete csak az úgynevezett "kemény tudományok" (fizika, biológia, kémia és társaik) területén alkalmazható. Definíciója szerint a paradigma ezen tudományok egyikében uralkodó magyarázatok rendszere, míg "a humán tudományok tanulmányozója minduntalan számos egymással összemérhetetlen, mégis versenyző megoldással szembesül ugyanazokra a problémákra, melyeket végül saját magának kell megvizsgálnia." Azok a tudósok, akik például az égitestek mozgását magyarázni próbáló egyenleteket használják, azért tudnak megegyezni abban, hogy melyik elmélet a legjobb, mert a legpontosabb előrejelzést szolgáló egyenleteket próbálják kifejleszteni. A társadalomtudományban és a többi humán területen ez a luxus nem elérhető, mivel nincs közmegegyezés arról, hogy mely problémák a legfontosabbak, hogyan kell értékelni a válaszokat, milyen fajta válaszok a legfontosabbak, mennyire kell pontosnak lenniük, és hogy mit is kezdhetünk a válaszokkal, melyeket kapunk.

Ezek miatt a különbségek miatt jelentette ki Kuhn, hogy az igazi tudományos paradigmaváltások mindig jobb paradigmákhoz vezetnek -- olyan paradigmákhoz, melyek pontosabb magyarázattal szolgálnak a világ egyes jelenségeire. De a társadalom egészére ez egyáltalán nem igaz -- uralkodó világnézeteket más világnézetek válthatnak fel, melyek jelentősen alkalmatlanabbak a világ magyarázatára vagy melyek ártalmasak az emberekre és az élővilágra nézve; ez utóbbi jelenség aggasztóan gyakori a történelemben.

Ráadásul, Kuhn amellett érvel, hogy még abban az esetben is, amikor egy sokkal jobb paradigmát erős bizonyítékok is támogatnak, a tudományos közösség nem fog szükségszerűen gyorsan változni. Azok a tudósok, akik egész karrierjüket egy idejétmúlt paradigma használatára építették, nemigen fogják megváltoztatni a véleményüket, még elsöprő erejű bizonyítékok hatására sem. Kuhn a Nobel-díjas Max Planckot idézi, aki azt mondta, hogy egy "új tudományos igazság nem a kételkedők meggyőzésével és a világosság megláttatásával győzedelmeskedik, hanem azzal, hogy az kételkedők idővel kihalnak és az új nemzedékmár az új ismeretében nő fel."

Ám a helyzet még ennél is rosszabb. Kuhn és Planck egyaránt azt feltételezik, hogy a szóban forgó emberek őszintén és tudatosan próbálják megtalálni a lehető legjobb paradigmát. Ez pedig szó szerint teljes embert követel. Tényleg azt gondoljuk, hogy az emberek többsége ébren töltött szabad óráiban azzal foglalkozik, hogy a világ mélyebb megértésére tegyen szert, átválogatva a rendelkezésére álló óriási mennyiségű információt, megérteni próbálva történelmet, ökológiát és közgazdaságtant? A paradigmaváltásnak már a fogalma is feltételezi, hogy az emberek többsége aktívan próbál nagy léptékű megoldásokat találni a jelenlegi problémákra, ahelyett, hogy szándékos tudatlansággal benne maradna abban a kényelmes gazdasági-társadalmi rendszerben, ami a bolygó elpusztítását jutalmazza.

Az "oktatással" kapcsolatos probléma egy része az, hogy nem csak a baloldali emberek művelik, és ritkán elfogulatlan. Kutatások kimutatták, hogy a jobboldaliak körében minél képzettebb valaki, annál kevésbé hajlamos elismerni, hogy a globális felmelegedés létezik. Ez valószínűleg amiatt van, hogy kifinomultabb racionalizációk állnak rendelkezésükre tévképzeteik igazolására.

De álljunk meg itt egy pillanatra! Vegyük a legoptimistább (bár kissé megcsonkított) értelmezését Kuhn koncepciójának, és tegyük fel, hogy egy kedvező paradigmaváltás áll előttünk, nem pedig a domináns politika és világnézet rossz irányba való eltolódása. Ehhez a váltáshoz bőséges bizonyítékokra van szükség arra nézve, hogy a domináns kultúra-civilizáció jellegéből fakadóan destruktív és arra van ítélve, hogy az élővilággal egyetemben elpusztítsa saját magát. Mivel nem tudunk több párhuzamos kísérletet végezni a globális ipari civilizációval, sok ember számára csak az adná megdönthetetlen tapasztalti bizonyítékát a domináns rendszer alapvető fenntarthatatlanságának, ha a rendszer összeomlik. Csak ezen a ponton volna az emberek többsége komolyan és személyesen is érdekelt abban, hogy megtanulja, hogyan lehetséges a bolygó elpusztítása nélkül élni. És még ekkor is, az emberek nagy valószínűséggel ragaszkodnának elavult világképükhöz, míg, ahogy Max Planck megállapította, ki nem halnak. Ez további pár évtizednyi késlekedést okoz az összeomlás után, mielőtt egy jótékony paradigma válna dominánssá. Azaz, még a legoptimistább és legracionálisabb értékelés szerint is egy "globális paradigmaváltás" a szükségesnél jó pár évtizeddel később következne be.

Daniel Quinn rajongója vagyok. Ő azt mondja, hogy egyszerűen csak el kell sétálnunk. Mi a baj ezzel a stratégiával?

Derrick Jensen: Ezzel két probléma van. Mivel a civilizáció elterjedt az egész bolygób és már a Holdat bombázza, hova is kellene elsétálni? Az olvadó sarkvidékekre? Az óceán közepére, ahol negyvennyolcszor annyi műanyag van, mint fitoplankton? Hova kéne menni? Minden anya tejében találtak dioxint, úgyhogy még anyatejet sem tudsz inni úgy, hogy ne vegyél magadhoz dioxint. Az Egyesült Államok, és valószínűleg az egész világ összes folyóvizében találhatók rákkeltő anyagok.

Hova is kellene mennünk?

Egyesek erre azt a választ adják, hogy "jaj, nem, egy mentális állapotról van szó. Érzelmileg kellene elsétálnunk és visszavonulnunk." De minden élet alapja a valódi, fizikai világ, ebből nem tudsz visszavonulni.

A jelen helyzet morális komplexitásával szemben az elvonulás nem válasz. Atrocitásokkal szembenézve az elvonulás nem válasz. Ma kétszáz faj halt ki. Ha szembenézel ezen atrocitások elkövetőivel, rád hárul az, hogy minden lehetséges eszközzel megakadályozd ezek elkövetését. Ha téged egy pincében épp halálra kínoznának és én tudnék róla, azt szeretnéd, ha elsétálnék? Elfogadnád, ha azt mondanám, "ó, nézd csak, mit találtam ki, elsétálok!" Minek hívnál engem, ha ezt csinálnám? Az a tippem, hogy a "gyáva" volna a legkedvesebb szó, amit használnál.

Honnan tudhatom, hogy a civilizáció tényleg menthetetlen?

Derrick Jensen: Nézz körül! Az óceánban élő nagytestű halak 90 %-a kipusztult. A lazacpopuláció omlik össze. Nincsenek már vándorgalambok. Nincsenek többé eszkimópólingok. A természetes erdők 98 %-a kipusztult, a vizes élőhelyek 99 %-a, a természetes füves élőhelyek 99 %-a kipusztult. Milyen bizonyítékra van még szükséged?

Mi az a küszöb, amin túl végre elismered, hogy ezt már nem lehet helyrehozni? A Szavaknál régebbi nyelv" című könyvemben elmagyaráztam, hogy mindannyian abban szenvedünk, amit Judith Herman "komplex poszttraumatikus stressz szindrómának" nevez. Judith Herman azt kérdezi: "Mi történik azzal az emberrel, aki fogságban nő fel? Mi történik azzal, akit hosszú távon fogságban tartanak, mint például a politikai foglyokat vagy a családon belüli erőszak túlélőit?" Ezek az emberek azt hiszik, hogy minden emberi kapcsolat alapja a hatalom, hogy a hatalmasoknak van igaza, hogy nem létezik olyan, hogy teljesen kölcsönös kapcsolat. Természetesen így írhatjuk le kultúránk teljes episztemológiáját és a módot, ahogy kultúránk minden máshoz viszonyul. Bennszülöttek szerint az alapvető különbség a nyugati és a bennszülött létmód között az az, hogy még a legnyitottabb elméjű nyugatiak is metaforaként tekintenek arra, hogy hallgassanak a természetre, ami szemben áll azzal, ahogy a világ valójában működik. Így számukra a világ kihasználandó erőforrásokból áll és nem más élőlényekből, akikkel kapcsolatba lehet lépni. Annyira traumatizáltak vagyunk, hogy képtelenek vagyunk észrevenni, hogy lehetségesek valódi kapcsolódások. Ez az egyik oka annak, hogy ez a kultúra menthetetlen.

Íme, egy másik válasz. A Culture of Make Believe című könyvemben arról írtam, hogy ez a kultúra menthetetlen, mert a társadalomban működő jutalmazó mechanizmusok mindenképpen atrocitásokhoz vezetnek. Ennek a kultúrának az alapja a versengés és nem az együttműködés, így elkerülhetetlenül vezet az erőforrások miatti háborúkhoz.

Ruth Benedict antropológus megpróbált rájönni, miért van az, hogy egyes kultúrák jók (hogy az ő szavát használjuk), míg mások nem jók. Egy jó kultúrában a férfiak jól bánnak a nőkkel, a felnőttek jól bánnak a gyerekekkel, az emberek általában véve boldogok és nincs túl sok versengés. Azt találta, hogy minden jó kultúrában létezik egy közös vonás. Rájöttek valami nagyon egyszerű dologra: felismerték, hogy az emberek egyszerre társas lények és önzőek, és úgy mossák össze az önzést és az altruizmust, hogy dicséretben részesítik azt a viselkedést, ami a csoport egészének hasznos, és nem tűrik azt a viselkedést, ami az egyénnek a csoport rovására hasznos. A rossz kultúrák társadalmilag jutalmazzák azt a viselkedést, ami az egyénnek hasznos de a csoport káros. Ha azt a fajta viselkedést jutalmazzuk, ami a csoport javára van, akkor ez a fajta viselkedés fog elterjedni. Ha az önző, elvevő viselkedést jutalmazzuk, az fog elterjedni. Ez a viselkedéstan egyszeregye.

Ez a kultúra az erősen kizsákmányoló, pszichopatológiás viselkedést jutalmazza, és így elkerülhetetlenül ez az a viselkedés, amit láthatunk.

Másik válaszra van szükséged? A Végjátékban elmagyaráztam, hogy egy olyan kultúra, amelyiknek importálnia kell az erőforrásokat, soha nem lehet fenntartható. Ahhoz, hogy egy kultúra fenntartható legyen, hasznára kell legyen az élőhelyének. Viszont az erőforrások importálása azzal jár, hogy elpusztítja azt az élőhelyet, ahonnan az a bizonyos erőforrás származik. Ahogy nő a város, egyre nagyobb területet csupaszít le. Ennek a kultúrának az életmódja soha nem lehet fenntartható.

Ez az életforma mindig is erőszakon fog alapulni. Ha egy kultúra máshonnan hozott erőforrásokra szorul, a kereskedelem soha nem lesz elég megbízható számára. Ha a következő vízgyűjtő területen túl élő emberek rendelkeznek egy erőforrással, amire a kultúrának szüksége van, akkor el fogja venni tőlük. Mindannyian ifjú bódhiszatvákká válhatunk, az USA hadseregének akkor is hatalmasnak kell lennie. A civilizáció funkcionális szinten menthetetlen.

Beszélhetünk az új technológiákról, amennyit csak akarunk, de ameddig ezeknek a technológiáknak rézvezetékre van szükségük, addig ipari infrastruktúrára lesz szükség, és bányászati technológiára lesz szükség, és ezek önmagukban fenntarthatatlanok.

Ezen írás születésének pillanatában az Egyesült Államok 100 milliárd dollárt költ évente Afganisztán lerohanására és megszállására. Ez fejenként 3 500 dollár minden afgán férfit, nőt és gyermeket számba véve. Ugyanakkor mindenki, a jobboldali szakértőktől az NPR zombijaiig mindenki azt a kérdést teszi fel: "Nem túl drága megállítani a globális felmelegedést?" Arra mindig van pénz, hogy embereket öljünk. Az életet támogató célokra pedig soha nincs elég pénz.

Akármerre is nézek, nem látom semmi nyomát annak, hogy ez a kultúra megmenthető lenne. A valódi, fizikai világot gyilkolják éppen halomra. Láthatjuk a mintát. Fel kell ismernünk a mintát és aztán meg kell állítanunk azokat, akik a bolygót gyilkolják.

Hogyan lehetek biztos abban, hogy a tetteim nem okozzák vagy gyorsítják-e fel pont azoknak a fajoknak a kihalását, amelyeket meg szeretnék menteni? Hogyan lehetek biztos abban, hogy a tetteimnek nem az lesz-e a következménye, hogy az éhes emberek kiirtják és megeszik az utolsó vadállatot, vagy kivágják és eltüzelik az utolsó fát is?

Derrick Jensen: Semmiben sem lehetünk teljesen biztosak. Az egyetlen dolog, amiben biztosak lehetünk, az az, hogy ha ez a civilizáció tovább megy a maga útján, akkor az utolsó szálig ki fogja irtani az élőlényeket. Vizsgáljuk meg egy katasztrofális esemény reális legrosszabb forgatókönyvét. Vegyük mondjuk Csernobilt, ami egy borzasztó katasztrófa volt. Mégis, lett egy látványosan pozitív ökológiai kimenetele: távol tartja az embereket a területről, így visszatérnek a vadállatok. Érted, hogy mit jelent ez? A civilizáció mindennapos működése károsabb, mint egy nukleáris katasztrófa. Pedig nehéz Csernobilnál rosszabbat elképzelni.

Helyes, legyünk intelligensek és tegyük fel ezeket a kérdéseket. De ha nem cselekszünk, minden elpusztul. A világnak arra van szüksége, hogy békében hagyják. A világnak arra van szüksége, hogy ez a kultúra, mely abbahagyja a világ szüntelen felszeletelését, kínzását és gyilkolását.

Ha valaki végrehajtaná a Döntő Ökológiai Háború stratégiáját és összeomlana az elektromos hálózat, nem vezetne ez nukleáris leolvadáshoz?

Az atomkatasztrófák legfőbb problémája a radioaktív hulladék és nem magában a reaktorban lévő radioaktív anyag. A 2011-es fukusimai katasztrófánál is az ott tárolt radioaktív hulladék okozta a legnagyobb problémát. Mind a 2000-ben, mind a 2011-ben Los Alamosban pusztító tűz idején a legnagyobb gondot a helyszínen tárolt radioaktív hulladék jelentette, csakúgy, mint 2011-ben Mississippiben, ahol majdnem elöntött az árvíz egy atomreaktort. Maguk a reaktorok csak kis mennyiségű aktív üzemanyagot tárolnak a tárolóegységekben lévő kimerült fűtőanyag mennyiségéhez képest.

Szinte bizonyos, hogy az elkövetkező évtizedekben még több nukleáris katasztrófa fog bekövetkezni, akár összeomlik az elektromos hálózat, akár nem. A veszélyes radioaktív hulladék mindaddig halmozódni fog, ameddig az ipari civilizáció működik, és az egész világon szinte sehol sem létezik hosszú távon biztonságos tárolóhely. Így az atomreaktorok egyre és egyre veszélyesebbek lesznek, ahogy egyre és egyre több kimerült fűtőanyag halmozódik fel a területükön.

Az atomreaktorok akkor a legveszélyesebbek -- ahogy azt Fukushimában láthattuk --, amikor az erőmű közvetlen fizikai sérülése megakadályozza a tartalék generátorok és egyéb biztonsági berendezések működését. A reaktorokat úgy tervezték, hogy egy egyszerű áramkimaradás ne okozzon problémát, így az elektromos hálózat sérülése az egyik legkevésbé kockázatos megzavarása egy atomreaktor működésének. Valószínűtlen az, hogy egyetlen, drámai áramkimaradástól összeomoljon az ipari társadalom és ez széles körben elterjedő nukleáris katasztrófához vezessen. Sokkal valószínűbb, hogy az egyre gyakoribb közepes méretű zavarok az áramellátásban visszaszorítják az atomreaktorok építését, vagy legalábbis kikényszerítik, hogy nagyobb figyelem kerüljön a biztonsági előírásokra. Például a japán fukusimai katasztrófa óta néhány ország már elkezdte ideiglenesen vagy véglegesen leállítani nukleáris programját.

Fukusima körül jelenleg a "lezárt" övezet körülbelül 600 négyzetkilométer. Ez az ideiglenes határ, Csernobilhoz hasonlóan, ironikus módon valószínűleg ökológiailag gazdagabb lesz az elkövetkező évtizedek során. (Lásd az előző kérdésre a választ).

A többi nagyszabású energiaforrás további kitermelése jóval nagyobb veszélyekkel jár. Az Appalache-hegységben folyó szénbányászat, melynek során egész hegytetőket távolítanak el, 5 700 négyzetkilométernyi területet fog megsemmisíteni ebben az évben; ha nem álljuk útját, jövőre is ugyanennyit. Ennek a területnek évezredekre lesz szüksége a regenerálódáshoz, feltéve ha az innen származó szén elégetése nem indítja be az elszabaduló klímaváltozást. Albertában eddig 85 000 négyzetkilométernyi területen adtak engedélyt olajhomok kitermelésére.

Az atomerőművek karbantartásának elhanyagolása miatti jövőbeli nukleáris katasztrófák nagyon pusztítóak lesznek, de ha minden úgy marad, ahogy most van, az még sokkal rosszabb. Ráadásul amíg a radioaktív sugárzás idővel csökken, az üvegházhatású gázok koncentrációja a fordulópont elérése után egyre és egyre gyorsabban fog nőni, hacsak nem teszünk valamit ellene.

Ha leromboljuk a civilizációt, nem fog több millió ember belehalni a városokban? Velük mi lesz?

Derrick Jensen: Mindegy, hogy mit csinálsz, mindenképpen vér tapad a kezedhez. Ha részt veszel a globális gazdaságban, vér tapad a kezedhez, mivel a globális gazdaság az egész bolygón gyilkolja az emberi és nem-emberi élőlényeket. Minden évben félmillió gyermek hal meg az úgynevezett "adósságtörlesztés" miatt, amit a nem-iparosodott nemzetek fizetnek az iparosodott nemzeteknek. Minden nap 60 ezer ember hal meg a környezet-szennyezés miatt. És mi van azokkal az emberekkel, akiket erőszakkal űznek el földjeikről? Már most nagyon sok ember hal meg emiatt. Az nem megoldás az atrocitásokkal szemben, ha nem teszünk semmit.

Az a keserű igazság, hogy mind az energiafelhasználás gyors csökkenése, mind az ökológiai összeomlás annál súlyosabb következményekkel jár majd, minél tovább pusztítja a domináns kultúra a bolygón az élet alapjait. Mégis, egyesek azt mondják, hogy akik a civilizáció lerombolását javasolják, azok valójában tömeges népirtást akarnak.

A jegesmedvék és a lazacok nem értenének ezzel egyet. A hagyományaik szerint élő bennszülött népek sem értenének egyet. Azok az emberek, akik majd megöröklik azt a világot, ami rájuk marad, amikor a domináns kultúra végre összeomlik, nem értenének egyet ezzel.

Én sem értek egyet vele.

Az én definícióm a civilizáció lerombolására, az az, hogy megfosztjuk a gazdagokat attól a lehetőségtől, hogy lopjanak a szegényektől, és megfosztjuk a hatalom birtokosait attól a lehetőségtől, hogy elpusztítsák a bolygót. Senki, csak egy kapitalista vagy egy pszichopata (már amennyire a kettő különbözik egymástól) nem értene egyet ezzel.

Évekkel ezelőtt megkérdeztem Anuradha Mittalt, a Food First nevű szervezet egykori elnökét, hogy jobb lenne-e India népességének, ha a globális gazdaság másnapra eltűnne. Azt felelte: "Természetesen." Azt mondta, hogy a szegények világszerte jobban járnának, ha a globális gazdaság összeomlana. Vannak Indiában olyan egykori gabonatermelő vidékek, melyek most kutyaeledelt és tulipánt exportálnak Európába. Ez a rendszer a világon mindenhol kizsákmányolja a vidéki szegény népességet. Jobb lenne vajon nekik? Mi a helyzet azokkal az indiai földművesekkel, akiket elűznek a földjeikről, hogy a Coca Cola használhassa a vizüket? Mi a helyzet azokkal, akik a Monsanto miatt követnek el öngyilkosságot? Az emberiség egy jelentős százalékának ma sem fér hozzá elektromos áramhoz. Rosszabbul járnának, ha az villamos hálózat összeomolna? Dehogyis, azonnal jobb lenne a helyzetük. Mi a helyzet a perui őslakosokkal, akik azért harcolnak, hogy megakadályozzák a Hunt Oil nevű céget abban, hogy kőolajat keressen a földjeiken, amire az USA és Peru közötti gazdasági egyezmények hatalmazták fel?

Amikor valaki arról beszél, hogy "rengeteg ember fog meghalni," akkor arról is beszélnünk kell, hogy kik lesznek ezek az emberek. A világon már most jelentkeznek éhínségek, de az emberek többsége nem az éhezésbe hal bele, hanem a gyarmatosításba, mert ellopják földjeiket és gazdaságukat. Rengeteget halljuk, hogy a Földön el fog fogyni a víz. Pont ugyanannyi vizünk van, mint amennyi eddig is volt, de az emberek által felhasznált vízmennyiség 90%-át a mezőgazdaság és az ipar kapja meg. Emberek halnak szomjan azért, mert ezt a vizet ellopják.

Amikor megkérdeztem az MRTA, a perui Tupacameristas lázadó csoportjának egy tagját, hogy mit szeretne elérni a perui emberek számára, ezt válaszolta: "Azt akarjuk, hogy mi termeszthessük és oszthassuk el a saját élelmünket. Tudjuk, hogyan kell csinálni. Csak arra van szükségünk, hogy meg is tehessük." Ott ezért folyik a harc.

Régebben azt gondoltam, hogy a városi szegény réteg eleinte tényleg rosszabbul járna, mert a domináns kultúra, hasonlóan bármelyik jól működő bántalmazó rendszerhez, függővé tette magától áldozataik életét. A bántalmazók mindig ezt csinálják, legyen szó akár családon belüli erőszakról, akár nagypályás erőszaktevőkről. Így működik a rabszolgaság: a rabszolgává tett embereket egész életükben függőségben tartják. Ennek a kultúrának az egyik legokosabb cselekedete az volt, hogy közénk és önfenntartásunk eszközei közé állt, közénk és minden élet forrása közé. Így elhisszük, hogy a fennmaradásunkhoz szükséges dolgokat a rendszer biztosítja, és nem a valódi világ.

Ám nemrég megkérdeztem Vandana Shivát, hogy Mumbai lakossága például jobban járna-e, ha a globális gazdaság összeomlana. Igennel válaszolt, ugyanazért, amiért Mittal is: Indiában a nagyvárosi szegények legnagyobb tömege azért van ott, mert elűzték őket a földjeikről, melyeket a multinacionális nagyvállalatok elloptak tőlük. Ha a globális gazdaság összeomlana, visszatérhetnének vidékre és visszafoglalhatnák földjeiket. Ha lenne választásuk, hogy visszatérjenek-e vidékre vagy maradjanak a városban, szinte mindannyian inkább az előbbit választanák.

Óriási embertömegről beszélünk. A városi szegénység zöme harmadik világbeli nyomornegyedekben él. Legalább egymilliárd emberről van szó, és ha trendek folytatódnak, két évtizeden belük számuk megduplázódik. Sokan közülük úgy kerültek a városba, hogy erőszakkal elűzték őket hagyományos földjeikről. Amint a világ kormányai nem lesznek képesek fenntartani a gyarmatosító kizsákmányolás formáit, ezek a szegény emberek visszatérhetnek földjeikre.

Van egy másik válaszom is. Ahogy ez a kultúra összeomlik, a szenvedés legnagyobb részét azok a jólétben élők okozzák, akik megpróbálják életstílusukat fenntartani. Ahogy folytatódik a kultúra összeomlása, azok, akik eddig kizsákmányolók voltak, folytatni fogják a kizsákmányolást. Ne azokat hibáztasd, akik megpróbálják megállítani ezt a kizsákmányolást! Inkább segíts útját állni, hiszen ez a bolygó első számú tömeggyilkosa.

Ennek a könyvnek a szerzői nem kívülállóként teszik fel a kérdést, hogy ki fog meghalni. Legalábbis egyikünk esetében a válasz az, hogy "én." Crohn-betegségben szenvedek, így az életem fejlett gyártási technológián alapuló gyógyszerektől függ. Ezek nélkül a gyógyszerek nélkül meghalok. De nem az én egyéni életem számít. A bolygó túlélése fontosabb, mint az egyes emberi életek, beleértve az enyémet is.

Mivel az ipari civilizáció szisztematikusan teszi tönkre a bolygó ökológiai infrastruktúráját, minél hamarabb omlik össze ez a civilizáció, annál több marad abból az életből, mely a túlélő emberi és nem-emberi lények önfenntartását lehetővé teszi. Azoknak az embereknek, akik az energetikai és ökológiai összeomlás alatt és közvetlenül utána fognak élni, azzal segíthetünk, ha felkészítjük őket egy lokalizált jövőre. Feltéphetjük az aszfaltot az üres parkolókban, hogy közösségi kertekké alakítsuk őket; megtaníthatjuk az embereknek, milyen ehető vadnövények nőnek a közelükben, hogy ne éhezzenek, amikor nem tudnak majd leugrani a boltba. Elkezdhetünk közösségi tanácsokat kialakítani, hogy döntéseket hozzanak, konfliktusokat rendezzenek és tagjai kölcsönös segítséget nyújtsanak egymásnak.

Mit tehetek, hogy segítsek térdre kényszeríteni a civilizációt és ne csak elhajítsam magamtól az életet egy értelmetlen cselekedet végrehatjásával?

Derrick Jensen: Három válaszom van erre. A filozofikus válasz az az, hogy nem ismerhetjük a jövőt. Soha nem tudhatjuk előre, hogy egy cselekedet hasznos lesz-e. Azt a cselekedetet kell választanunk, amit a leghatékonyabbnak látunk, de ez sem garantálja, hogy bármelyik cselekedetünk sikerülni fog. Annyit tudhatunk azonban, hogy ha ez a kultúra tovább halad abba az irányba, amerre tart, akkor el fog jutni oda, ahova tart, ami a bolygó meggyilkolása. Már most vannak áldozatok. Lazacoknak hívják őket. Cápáknak hívják őket. Fekete csérnek hívják őket. Vándor énekesmadaraknak hívják őket. Folyóknak és óceánoknak hívják őket. Bennszülött népeknek hívják őket. Szegényeknek hívják őket. Önfenntartó gazdáknak hívják őket. Nőknek hívják őket.

A második, történelmi válasz arról szól, hogyan működnek az ellenállási mozgalmak. Veszítesz és veszítesz és veszítesz, amíg aztán egyszer győzöl. Beverik a fejedet, és beverik a fejedet és beverik a fejedet és aztán győzöl. Amikor elkezded, nem tudhatod, hányszor verik be a fejedet, mielőtt megnyered a háborút. De a harc harcra épül. Valahol el kell kezdődnie és valahogyan lendületet kell kapnia. Ez szervezkedésen keresztül történik, aztán akciókon keresztül. Aztán győzelmeken keresztül. Az egyik legjobb toborzó eszköz az valamilyenfajta győzelem. És nem győzhetsz, ha meg sem próbálod.

Végül a gyakorlati válasz: borzasztó túlerővel állunk szemben, így nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy eldobjuk az életünket. Hogy lehetünk a leghatékonyabbak? Úgy, hogy rafináltak vagyunk. Gondosan választjuk a célpontokat, mind stratégiai, mind biztonsági szempontból. Szerveződünk. Egy magányos embernek sokkal kisebb esélye van arra, hogy nagy mozgalmat indítson be, mint egy szervezett csoportnak.

Bármilyen cselekedetet válasszon is az ember, annak hatásosnak kell lennie. Ez igaz az élet minden területére. Most a legtöbb végrehajtott akció lényegében vandalizmus és nem aktív szabotázs, ami lelassíthatná a gépezet mozgását. Úgyhogy válassz! Hogyan tudod az életed és a tetteidet úgy alakítani, hogy a lehető legnagyobb hatást érd el az atrocitások elkövetésének megakadályozásában?

Mindenkinek, aki bármelyik elnyomó kormány elleni akciókba kezd, fel kell ismernie, hogy az élete meg fog változni. Fontos, hogy nagyon komolyan vegyék ezt a döntést. Néhányan, akiket környezetvédelmi tevékenységük miatt letartóztattak, tudták, mibe fognak bele, néhányan könnyebben vették a döntést. Az utóbbiak voltak azok, akik nagyon gyorsan átálltak, amikor letartóztatták őket. Volt olyan, aki 5 másodpercet töltött a rendőrautóban, mielőtt átállt. Ez az ember valószínűleg nem vette komolyan fontolóra tetteinek lehetséges következményeit, mielőtt belekezdett. A Fekete Párducok, amikor megkezdték harcukat, tisztában voltak vele, hogy vagy holtan végzik, vagy börtönben.

Végezetül, mindig szem előtt kell tartanunk, hogy miért is harcolunk. A bolygón élő életért harcolunk. Az az igazság, hogy a bolygó élete többet ér, mint a tiéd. Többet ér, mint az enyém. Ez minden élet forrása. Ez nem változtat azon a tényen, hogy okosnak kell lennünk. Nagyon stratégiainak kell lennünk. Nagyon taktikainak kell lennünk. És cselekednünk kell.

John Brown vajon eldobta magától az életét? Egyfelől mondhatjuk azt, hogy igen. Terve végül kudarcot vallott. De másrészről, mondhatjuk, hogy sokkal nagyobb dolgokat indított el. Nat Turner vajon eldobta magától az életét? A szobibori sázadás tagjai eldobták maguktól az életüket? Egyfelől mondhatjuk azt, hogy igen. Másfelől mondhatjuk azt, hogy azt tették, ami a leghelyesebb és legszükségesebb volt. Van még valami, amit figyelembe kell vennünk: azok között, akik részt vettek a varsói gettólázadásban, sokkal nagyobb volt a túlélési arány, mint azok között, akik mentek az árral. Amikor az egész bolygót pusztítják épp el, akkor a nemcselekvés nem fog megmenteni. A nagyobb életet kell választanunk. Azt kell választanunk, hogy megtesszük, amit tudunk a bolygó megmentésére. Ez az egyetlen otthonunk.

MIt jelent pontosan az, hogy "földfeletti" és "földalatti"?

A mozgalomban arra használjuk ezeket a kifejezéseket, hogy megkülönböztessük a mozgalom különböző részeit egymástól. A "földfeletti" az ellenállási mozgalomnak azokra a részeire vonatkozik, melyek nyíltan és többé-kevésbé az állam törvényei által megszabott kereteken belül működnek. Ez azt jelenti, hogy a földfeletti aktivizmus és ellenállás rendszerint az erőszakmentességre korlátozódik. A DGR egy földfeletti szervezet: nyilvánosak vagyunk és nem próbáljuk elrejteni, kik vagyunk és mit szeretnénk, mert a nyitottság és a széleskörű tagság az ami, a földfeletti szervezeteket hatékonnyá teszi.

A "földalatti" szó az ellenállási mozgalom azon részeire utal, melyek titokban működnek. Általában ezek a csoportok céljaik elérése érdekében inkább katonai vagy erőszakos taktikákat alkalmaznak, mint például a tulajdon ellen elkövetett erőszak vagy a szabotázs. Ezeknek a taktikai eszközöknek a használata az állam nyílt ellenségeivé teszi őket, ezért a biztonság és a titkos működés nagyon fontos a földalatti csoportokban. A történelem során az ilyen csoportok szigorúan szabályozták, kik válhatnak a tagjaivá, annak érdekében, hogy bizonyosak lehessenek abban, hogy az újoncok megfelelnek a földalatti munkában való részvétel támasztotta fizikai és/vagy pszichikai követelményeknek, és a megfelelő kiképzést kapják harci stratégiából, az egyéb szükséges elemekből és a biztonsági kultúrából.

A földfeletti biztonsági kultúra szintén fontos a földfeletti csoportok hatékonyságának fenntartásában.

A DGR szigorúan földfeletti szervezet. Nem válaszolunk meg semmilyen olyan kérdést, melyben bárki személyes kívánságának ad hangot, miszerint szeretne tagja lenni egy földalatti csoportnak vagy alapítani egyet. Nem szándékszunk részt venni semmilyen földalatti akcióban és nem is akarunk tudni róluk. Ezt a DGR-ben résztvevő valamennyi ember biztonsága érdekében tesszük.

Mi az "Ellenállás Kultúrája"?

Az ellenállás kultúrájának az a célja, hogy bátorítsa és elősegítse a szervezett politikai ellenállás, táplálva a harci szellemet. Segít az embereknek megtörni pszichológiai azonosulásokat az elnyomó rendszerrel és új identitást kialakítani, mely az önbecsülésen és a szolidaritáson alapszik. Működő, közösség által nyújtott érzelmi támogatást kínál, mely közösség hisz az ellenállásban; emellett egy vibráló szellemi atmoszférát is teremt, mely bátorítja az elemzést, a párbeszédet és a politikai tudatosság fejlesztését. Olyan kulturális termékeket: verseket, dalokat és képzőművészetet hoz létre, melyek az ellenállás tematikája köré rendeződnek. Létrehozza azokat az új intézményeket, melyek átveszik a hatalmat, amikor a régi korrupt intézmények összeomlanak. Mindezek mellett erkölcsi és anyagi támogatást nyújt a földfeletti frontvonalbeli ellenállóknak és politikai foglyoknak.

Miért kéne nagy volumenű közvetlen akciókat végrehajtanom a rendszer ellen, amikor szinte senki más nem csinál ilyet, főleg a fejlett világban nem?

Derrick Jensen: Azért, mert a világot éppen most pusztítják el. És azért, mert ennek az úgynevezett "fejlett világ" tagjai az első számú kedvezményezettjei. Nem a szegények dolga ismét a harc élére állni. Nem a bennszülöttek dolga a harc élére állni. Nem a nem-emberi lények dolga a harc élére állni. Mi vagyunk ennek a rendszernek a kedvezményezettjei, a mi felelősségünk, hogy leállítsuk.

A MEND (Movement for the Emancipation of the Niger Delta) képes volt 30 %-kal csökkenteni az olajkitermelést Nigériában. Azért tették, mert szeretik a földet ahol élnek, és ezt a földet épp gyilkolják meg. Nekünk sokkal nagyobb erőforrások állnak a rendelkezésünkre. A mi felelősségünk, hogy használjuk ezeket az erőforrásokat és a privilégiumainkat arra, hogy megakadályozzuk ezt a kultúrát a bolygó elpusztításában.

Mi különbözteti meg az anticivilizációs ellenállást más népszerű mozgalmaktól, melyeket a hatalom COINTELPRO-stílusban sikeresen legyőzött? Vannak olyan új stratégiák és taktikák, melyek képesek ellenállni ezeknek az új rendszereknek és technológiáknak?

Derrick Jensen: Őszintén szólva, nincsenek. A most élő emberek egy hatalmas hátránnyal indulnak a múltbeliekhez képest, mivel ma egy olyan világban élünk, ahol minden látható. Ma sokkal egyszerűbb távolról megfigyelni és megölni valakit, mint régen. Csak állítsuk szembe a jelenlegi állam rendelkezésére álló eszközöket a náci Németország birtokában lévőkkel. A náciknak még az ujjlenyomat-azonosítás is új technológiának számított. Közel sem volt akkora kapacitásuk a megfigyelésre, mint a mai államoknak. Csupán nagyon kezdetleges számítógépeik voltak. Nem tudtak hangfelismerő szoftvert gyártani. Sőt, semmilyen szoftvert sem. Úgyhogy a hatalom jelenlegi birtokosainak óriási előnye van a történelem más mozgalmaival szemben.

A bennszülött és hagyományos ellenállási mozgalmaknak voltak falvai, ahol biztonságban voltak. Voltak civilizálatlan helyek, ahol biztonságban voltak. Megvolt a saját területük. Az emmbereknek ma ez nincs meg. Van viszont egy jelentős előnyük az elmúlt 500 év bennszülött mozgalmaival szemben: el tudnak vegyülni. Tecumseh nem tudott volna észrevétlenül besétálni Philadelphiába. A ma élőknek megvan ez az előnyük.

De a ma élők legnagyobb előnye a régmúlt korok emberihez képest, az az, hogy a bőség korának vége. Az olcsó olaj korának vége. A jelen birodalmai úton vannak az összeomlás felé. Egykor úgy tűnt, hogy a civilizáció eltűnésével párhuzamosan mindenki, aki csak egy kicsit is ellenzi, falhoz lesz állítva. Ám most úgy tűnik, hogy a civilizáció széthullásával császárai még a postát sem tudják majd kihordani, nemhogy fenntartani azt a szintű elnyomást, melyet a történelem során azokra gyakoroltak, akik ellenálltak a birodalmaknak. Gondoljunk csak a Szovjetunió összeomlására: egyszerűen szétesett, anélkül, hogy tisztogatások vagy gulágok jöttek volna létre. A Szovjetuniónak nem voltak meg ehhez az erőforrásai.

Még az Egyesült Államok is hullik széjjel. Az USA kormánya nem képes fenntartani az ország víz- és úthálózatát. Az állami és szövetségi kormányok nem tudják már fizetni a főiskolákat. A hatalmon lévőknek nincs pénze és nincsenek erőforrásai, és ezek az erőforrások már soha nem jönnek vissza.

Ha évekkel ezelőtt valaki kivette volna az infrastruktúra egyik fontos darabját, a hatalom helyettesíteni tudta volna azt. De ma a világ kormányainak nincs meg rá a pénze. Minél többet költenek újjáépítésre, annál kevesebb elsődleges kárt tudnak okozni.

Egy ellenállási mozgalmat a mainstream média démonizálni fog és öko-terrorizmusnak fogja beállítani. Létezik olyan alternatív média, melynek van ez ellen stratégiája?

Derrick Jensen: Létezik alternatív média, de hogy ellenáll-e a démonizálásnak? Nem. A létező alternatív média langyos és tele van egymás közti ellenségeskedéssel. A tágabb kérdés az, hogy "létezik-e olyan médiafórum, ami támogatja a komoly ellenállást a bolygónkat elpusztító kultúra ellen?" A válasz sajnos az, hogy nincs. Még az úgynevezett természetes magazinok is óriási ellenállást mutatnak az iránt, hogy a komposztáláson és a kerékpározáson kívül bármi mást is népszerűsítsenek. Vagyis inkább úgy mondanám, hogy nagyon sok olvasóba van ez az ellenállás. A [Deep Green Resistance] egyik célja, hogy segítsen létrehozni az ellenállás irodalmát, amire igen nagy szükség van, mivel az segít létrehozni az ellenállás kiterjedtebb médiáját. Mindenféle formában megjelenhet, a képregénytől a filmeken, könyveken és grafittiken át az emberek beszélgetésééig a hátsó teraszon. Beszélnünk kell erről, és nyíltan kell beszélnünk róla. Az egyik abszolút szükséges előfeltétele az ellenállásnak az az, hogy beszélünk róla. Ez igaz volt minden egyes ellenállási mozgalomra a múltban, és mindaddig igaz lesz, amíg léteznek ellenállási mozgalmak. Minden opciót az asztalra kell tennünk, és nyíltan, őszintén és tisztán meg kell beszélnünk őket.

Van olyan szolidaritási vagy támogatói mozgalom, ami segíti azokat, akik az aktivizmus miatt kerülnek börtönbe? Van olyan támogató rendszer, ami segíti azoknak a családját, akik aktivizmusuk miatt kerülnek börtönbe, ha ők a kenyérkeresők?

Derrick Jensen: Az első kérdésre a válasz igen. Például az Anarchist Black Cross nevű szervezet támogatja a politikai foglyokat, és vannak más hasonló szervezetek, akik végeznek ilyen tevékenységet. De az az igazság, hogy sokkal szélesebb bázist kellene kiépítenünk. A foglyok támogatása jelenleg nagyrészt hiányzik. Édesanyám minden évben sok politikai fogolynak ír levelet a születésnapjukon és a téli napforduló környékén. Sokan ezek közül az emberek közül harminc vagy negyven éve vannak börtönben, és lehet, hogy édesanyám levelein kívül csak két vagy három levelet kapnak abban az évben. Szóval vannak ilyen szervezetek, de ezeknek jóval robosztusabbnak kéne lenniük. Ami pedig a családok támogatását illeti, hát az nincs. De kellene, hogy legyen. Ezek olyan dolgok, melyeket azoknak kéne csinálniuk, akik teljesen a földfeletti mozgalomban vannak. A könyvben végig kihangsúlyoztuk, hogy nem mindenkinek kéne komoly illegális tevékenységet végeznie. De szükségünk van az ellenállás kultúrájára, és ennek a kultúrának fontos része egy erős támogatói hálózat kiépítése azok felé, akik a frontvonalban harcolnak. Szükségünk van egy rendszerre, ami támogatja a csapatokat, azokat, akik ténylegesen harcolnak a bolygó védelmében. Ennek léteznie kéne, és jelenleg még nem létezik.

Vannak olyan ügyvédek, akik hajlandóak segíteni / tanácsot adni azoknak, akik cselekszenek?

Most építjük ki ehhez a jogi támogatói hátteret. Szükségünk van önkéntesekre ehhez és más feladatokhoz.

Hogyan fogadhatnám el annak a kockázatát, hogy elfognak, ami azt jelentheti, hogy soha többé nem láthatom vagy segíthetem a családomat, a kedvesemet vagy a gyerekeimet ezekben a nehéz időkben?

Derrick Jensen: Ebben a könyvben semminek sem az a célja, hogy olyan dolgok megtételére buzdítsunk embereket, amit nem akarnak megtenni. Valójában ebben a könyvben semminek sem az a célja, hogy illegális dolgok megtételére biztassuk az embereket (nem elfelejtve, hogy, hogy attól, hogy valaki nem követett el bűncselekményt, a hatalmon lévők még megbüntethetik érte). Sokszor elmondtuk, hogy az ellenállás kultúrája számos különböző módon manifesztálódhat, és rengeteg olyan cselevésben lehet részt venni, melyek nem annyira közvetlenül kockázatosak, mint a földalatti akciók. Ha az elsődleges szempontod az a kockázat, hogy elfognak, akkor sok más dolgot is tehetsz.

De ne felejtsd el, hogy amikor az állami elnyomás igazán keménnyé válik, akkor az, hogy a földfeletti szervezet tagja vagy, nem jelenti, hogy az állam nem jön el érted. Gyakran a nyilvánosan nyilatkozó értelmiségieket, szervezőket és írókat vetik börtönbe. A föld alatt működő aktivisták, akik nem közismertek, néha nagyobb biztonságban vannak.

Talán érdemes megfordítanunk a kérdést: "Hajlandó vagy megkockáztatni azt, hogy kihalnak a halak az óceánban?" Ha a dolgok a jelenlegi úton haladnak tovább, 2050-re nem lesz több hal az óceánban. A kétéltűek már most kihalófélben vannak. A vándorló énekesmadarak már most kihalófélben vannak. A bolygó már most haldoklik. Hajlandó vagy vállalni ezt a kockázatot?

Nem elméletekről beszélünki. Amikor az ipari civilizáció elkezd majd összeomlani, én meghalok. Az életem high-tech orvosságoktól függ. De vannak nagyobb és fontosabb dolgok, mint az én életem.

Ha hatékonyan cselekszünk a hatalmon lévők ellen, nem sújtanak majd le ránk még keményebben?

Derrick Jensen:De igen. Ám ez nem ok arra, hogy megadjuk magunkat. Ez az a logika, ahogy az autoriter rezsimek és a bántalmazók működnek: megfélemlítik áldozataikat, hogy azok ne tudjanak cselekedni. Megerősítik azt a mentalitást, miszerint "ha megpróbálom elhagyni, erőszakos férjem vagy stricim akár meg is ölhet." Ez pedig egy nagyon nyomós ok az ellen nem állásra.

Ez a kérdés nyilvánvalóvan leleplezi azt, amiről mindannyian tudjuk, hogy így van: hogy ez a kultúra az erőszakon alapszik. Az egyes számú ok, amiért nem állunk ellen neki, az az, hogy félünk ettől az erőszaktól. Ha hatékonyan cselekszünk azért, hogy megvédjük azokat a helyeket és élőlényeket, akiket szeretünk, vagy ha hatékonyan cselekszünk annak érdekében, hogy a nagyvállalatok ne tudják kizsákmányolni a szegényeket, akkor a hatalmon levők az állam teljes erejével lesújtanak ránk. Beszélhetünk, amennyit csak akarunk az állítólagos demokráciáról, amiben élünk. Beszélhetünk, amennyit csak akarunk, a kormányzottak beleegyezéséről. De lényegében csak arról van szó, hogy ha hatékony ellenállást fejtesz ki a hatalmon lévők akarata ellen, meg fognak próbálni kinyírni. Ki kell ezt mondanunk, hogy szembe tudjunk nézni a helyzettel, amiben vagyunk. A helyzet pedig az, hogy a hatalmon lévők pusztítják a bolygót, kizsákmányolják és meggyilkolják a szegényeket, mi pedig azért nem állítjuk meg őket ebben, mert félünk.

Mégis kell, hogy legyen valaki, aki hajlandó cselekedni. Soha nem szabad alábecsülnünk a hatalmon lévők megállítására tett kísérleteink komolyságát. És azzal is tisztában kell lennünk, mennyire komoly mindaz, ami a világunkkal történik. Ha ezt a könyvet olvasod, akkor alighanem érted, milyen kétségbeejtő a helyzet.

Mi az, amit örökségül akarunk hagyni az utánunk jövőkre? Mit szeretnél, hogyan tekintsenek ránk az eljövő generációk? Azt szeretnéd, ha úgy tekintenének ránk mint akik tudták, mi a helyes cselekvés, de nem tették meg, mert féltek? Vagy azt szeretnéd, ha úgy emlékeznének ránk, mint akik féltek, de mégis a helyes dolgot cselekedték? Teljesen helyénvaló a félelmed. Szinte mindenki, akit ismerek, fél időnként. De hatalmas öröm és életkedv is ered abból, ha a helyes dolgot tesszük. Az a tény, hogy a hatalom birtokosai arra használják majd ezt a hatalmat, hogy lesújtsanak vele az ellenállókra, nem arra ad indokot, hogy feladjuk a harcot, még mielőtt elkezdtük volna. Arra ad indokot, hogy nagyon, nagyon okosak legyünk.

Mi történt azokkal, akik megpróbálkoztak az erőszakos eszközök használatával? Fred Hampton, Laura Whitehorn és Susan Rosenberg csak néhány név azok közül, akik megpróbáltak erőszakos eszközöket használni, és a végén meghaltak, bűnbakokká váltak vagy börtönben kötöttek ki. Azt mondod, hogy mindnyájunknak megvan a maga szerepe: milyen érzés másoknak javasolni azt, amit te magad nem teszel meg?

Derrick Jensen: Ez nem arról szól, hogy ha a föld alatti vagy feletti munkában veszünk részt, akkor nagyobb vagy kisebb kockázatot vállalunk. Ahogy az elnyomás egyre nyíltabbá válik, gyakran a föld felett tevékenykedő emberek válnak a rendszer első célpontjaivá. Erich Mühsam földfeletti volt. Ken Saro-wiwa is. Sok író volt a föld felett. Ez a szerepünk. Az a szerepünk, hogy óriási célkeresztet tűzzünk a mellkasunkra, azért, hogy segítsük az ellenállás kultúrájának kialakulását. Az a szerepünk, hogy nyilvánosak legyünk. Természetesen ha nyilvános vagy, akkor nem lehetsz a földalatti mozgalom része: teljes tűzfalnak kell elválasztania egymástól a mozgalom földalatti és földfeletti részét. Ez alapvető biztonsági kultúra.

Senkit sem kérünk arra, hogy olyan dolgokat tegyen meg, amiket mi nem vagyunk hajlandóak. Valójában senkit nem kérünk semminek a megtételére. Mindnyájunknak meg kell találnunk a saját szerepünket, magunkban felmérve, milyen kockázatokat tudunk bevállalni és milyen képességeink vannak.

A hatalmon lévők le fognak sújtani ránk, ha ellenállunk. Nem fontos, hogy az ellenállás erőszakos vagy erőszakmentes. Maga az ellenállás jár kockázattal és váltja ki a megtorlást, de az ellenállás az, amire a bolygónknak szüksége van.

A civilizáció az egyetlen dolog, ami megakadályozza a bűnözőket, hogy megerőszakoljanak és megöljenek embereket, mint ahogy azokon a rettenetes, távoli helyeken történik. Ki fogja megvédeni a családomat, ha lebontjuk a civilizációt?

Derrick Jensen: Pár éve kaptam egy emailt egy chicagói rendőrtől. Elolvasta a Végjáték című könyvemet és tetszett neki, kivéve, hogy az volt a véleménye, hogy túlságosan keményen bánok a rendőrökkel. Azt írta: "Az a munkánk, hogy megvédjük az embereket a szociopatáktól, és én ezt is teszem minden nap." Ezt válaszoltam neki: "Szerintem igazán nagyszerű, hogy megvédesz bennünket a szociopatáktól. Amikor édesanyám házába betörtek, első dolgunk az volt, hogy a rendőröket hívtuk. Amikor az én házamba törtek be, a rendőrökre bíztam a dolgot. Szerintem nagyszerű dolog, hogy megvédtek minket a szociopatáktól. Az én bajom az, hogy igazából csak a szegény szociopatáktól védtek meg minket, de a gazdag szociopatáktól nem."

A bhopali katasztrófa után Warren Andersont bíróság elé állították és jelenléte hiányában bűnösnek találták a Union Carbide működtetése közben elkövetett atrocitások miatt. Ám az Egyesült Államok megtagadta a kiadatását. Ha rajtam múlna, az Öböl élővilágát meggyilkoló olajömlésért, felelős valamennyi embert kivégeztetném. Ez volna az állam működésének egyik feladata. Ehelyett az állam működésének egyik elsődleges szerepe, hogy megóvja a gazdag szociopatákat a többiek haragjától. Ki védelmezi az indiai gazdákat a Monsantótól? Ki védelmezi meg a gazdákat az Egyesült Államokban a Cargill-tól és az ADM-től?

Egyszer gyűjtést szerveztem egy csoport mexikói-amerikai aktivistának, akik egy újabb veszélyeshulladék-lerakó építését akartak megakadályozni a környékükön. Természetesen a veszélyes hulladék valahonnan messziről származott. Arra fordult a beszélgetés, hogy mi lenne, ha a rendőrség és az ügyészség nem a távoli multicégek diktátumait hajtanák végre, hanem a helyi közösségek akaratát. Mi lenne, ha rák-mentes zónákat kényszerítenének ki? Vagy tarvágás-mentes zónákat? Vagy, ha már itt tartunk, nemierőszak-mentes zónákat? Aztán mindenki elnevette magát, mert mindenki tudta, hogy ez nem fog megtörténni. De mi lenne, ha a saját közösségeinken belül elkezdenénk közösség-védelmező csoportokat (és milíciákat) kialakítani, és kijelentenénk: "Ez itt egy rák-mentes övezet lesz. Ez itt egy tarvágás-mentes övezet lesz. Ez itt egy nemierőszak-mentes övezet lesz. Ez itt egy gátmentes övezet lesz" Mi történne vajon, ha ezt megtennénk?

Pontosan ez az, amiről beszélünk ebben a könyvben. Szeretnénk, ha a közösségeink rákmentesek lennének, ha tarvágás-mentesek lennének, ha gátmentesek lennének, ha nemierőszak-mentesek lennének. Ehhez meg kell állítanunk a szociopatákat, akik ártanak nekünk.

A patriarchátusban a civil társadalom összeomlásával a helyzet még sokkal rosszabbá is válhat. Ott van a Kongói Demokratikus Köztársaság példája, ahol tömegesen, szervezetten erőszakolják meg a nőket. Mit tehetünk ez ellen? Az egyik dolog, amit tennünk kell, az az, hogy már most felkészülünk rá. Ezért hangsúlyoztuk ki annyi helyen ebben a könyvben, hogy a forradalmároknak jellemes embereknek kell lenniük. Az egyik barátom szokta azt mondani, hogy ő azért végzi azt a környezetvédő munkát, amit csinál, mert ahogy a dolgok egyre kaotikusabbá válnak, biztos akar lenni benne, hogy bizonyos ajtók nyitva maradnak. Ha 20 éven belül eltűnnek a grizzlymedvék, akkor örökre eltűntek. De ha 20 év múlva még itt vannak, akkor lehetséges, hogy örökre itt is maradjanak. Ugyanez igaz a bikapisztrángokra; ugyanez igaz a vörösfenyő-erdőkre -- ha kivágják őket, akkor végük van. De ha megmaradnak, ki tudja, mi történik majd a jövőben? Ugyanez igaz az emberek társas viselkedésére: ahogy a dolgok egyre kaotikusabbakká válnak, az események egyre ellenőrizhetetlenebbek lesznek. Meg kell győződnünk arról, hogy bizonyos elképzelések a helyükre kerüljenek, mielőtt ez megtörténik. Ezért hangsúlyoztuk ki a zéró toleranciát a horizontális erőszakkal, a nők elleni erőszakkal és a rasszizmussal szemben. Mert ahogy a civil társadalom összeomlik -- az összeomlás oka nem is fontos --, a férfiak gyakrabban erőszakolnak majd meg nőket, és nem akkor kell majd ez ellen védekeznünk, hanem most.

A férfiak nők ellen elkövetett erőszakos cselekedeteivel kapcsolatban két megközelítés létezik. Az egyik Andrea Dworkin-nal párhuzamos: "A 21. századi nőknek szóló imám: keményítsd meg a szíved és tanulj meg ölni." A nőknek meg kell tanulniuk megvédeni magukat, önvédelmi szervezeteket kell kialakítaniuk és feministáknak kell lenniük. És a férfiaknak abszolút mértékben szövetségesükké kell válniuk. Zéró tolerancia-politikát kell folytatniuk a nők bántalmazása ellen.

Ugyanez igaz a rasszista alapon elkövetett gyűlöletbűntényekre is. Ahogy a gazdasági rendszer omlik össze, azok, akiket kiváltságaik a kupac tetejére helyeztek, elkezdenek majd mindenki mást hibáztatni (lásd például a Tea Party-t). Ahogy Nietzsche írta, nem gyűlöljük azt, amit lenézhetünk. Egészen addig, amíg az előjogaid a helyükön vannak és nincsenek fenyegetve, lenézheted mindazokat, akiket kizsákmányolsz. De amint az előjogaid fenyegetve vannak, ez a lenézés nyílt gyűlöletbe és erőszakba csap át. Ahogy összeomlik a civilizáció, a férfiak által elkövetett erőszakos tettek száma nőni fog. Növekvő mennyiségű erőszakot láthatunk majd azok ellen, akik ellenállnak. Növekvő mennyiségű erőszakot láthatunk majd a színes bőrű emberek ellen. Valójában már most látjuk ezeket a dolgokat.

A válaszom a színes bőrű emberek számára, az az, hogy tanuld meg megvédeni magadat és alakíts önvédelmi szervezeteket. És fehér szövetségeseiknek az a dolguk, hogy abszolút mértékben szolidárisak legyünk a fehér elnyomás áldozataival.

Számos olyan ellenállási mozgalom létezett, melyek önvédelmi szervezeteket és saját rendőrséget hoztak létre. Az IRA helyi rendőrségként működött, a spanyol anarchisták néhány nagyobb városban saját rendőri erőt szerveztek, és a Gulabi Gang nőket szervez be, hogy megvédjék magukat és közösségeiket a rendőrség és a férfiak erőszakos cselekedeteitől. Valami hasonlóra van szükségünk nekünk is. Önvédelmi szervezeteket kell alakítanunk, hogy megvédjük azokat az emberi és nem-emberi élőlényeket, akiket megtámadnak és akiken erőszakot követnek el. Ezek a támadások mindaddig folytatódni fognak, amíg mi véget nem vetünk nekik.

Csak hogy tisztázzuk: a civilizáció nem egyenlő a társadalommal. A civilizáció egy specifikus, hierarchikus szerveződés, melynek alapja a másik elnyomása. A civilizáció lebontása, a hatalmi struktúra szétszedése nem jelenti minden társadalmi rend végét. Végső soron több igazságosságot jelent, több helyi ellenőrzést, több demokráciát és több emberi jogot, nem kevesebbet.

Nem fogja a civilizáció egyszerűen újra összerakni magát?

Derrick Jensen: Van néhány válaszom erre a kérdésre. Az első az, hogy nem, ez egy egyszeri kitörés. A könnyen hozzáférhető olajtartalékok kimerültek. Nem lesz másik kőolaj-korszak. Nem lesz többé földgáz-korszak. Nem lesz még egyszer Vaskor vagy Bronzkor. Sőt, nem lesz többé, legalábbis nagyon-nagyon sokáig nem lesz magasépítésű hajók kora például, mert az erdőknek vége. Ez a kultúra annyi mindent pusztított el, hogy nincsen már az az alap, amire egy hasonló civilizációt fel lehetne építeni. A termőtalaj elfogyott. Nem, nem lesz a civilizációnak még egy olyan felemelkedése, mint ez volt. Lehetnek, feltéve, hogy az emberiség nem hal ki, kisebb skálájú civilizációk, de olyan, mint ez, nem lesz több.

Másodszor, azt hiszem, hogy ez nem egy megfelelő kérdés. Olyan, mintha az éjszaka közepén felriadnánk és hallanánk, hogy családtagjaink kínjukban sikoltoznak, aztán ahogy felnézünk és meglátunk egy baltás gyilkost az ágyunk felett állni. Mire odafordulunk a mellettünk alvó emberhez és azt kérdezzük: "Édes szívem, mit tehetünk, hogy holnap semmiképp se tudjon egy baltás gyilkos betörni a házunkba?" Most vagyunk egy krízis közepén, és most ezzel kell foglalkoznunk. Azt kívánom, bárcsak megengedhetnénk magunknak azt a luxust, hogy a civilizáció jövőbeli felemelkedése miatt aggódjunk, de nem engedhetjük meg magunknak. Most kell megállítanunk ezt a kultúrát, hogy ne ölje meg a bolygót, és majd az utánunk jövő emberek aggódhatnak azon, hogy nem emelkedik-e fel újra.

Ez a kérdés egy másik kérdésre emlékeztet, amit egyszer feltettek nekem: "Mit gondolsz, még mennyi időnk van?" Rámutattam a mellette ülő emberre. "Tegyük fel, hogy ezt az embert a szomszéd szobában kínozzák. Halljuk, ahogy sikoltozik. Mit gondolsz, mennyi ideje van még hátra, mielőtt tenni kellene valamit? Mennyi idegi kellene a kínzóinak megengedni, hogy tegyék a dolgukat, mielőtt megállítjuk őket?" Ebben a pillanatban is igazságtalanságok történnek. Ma kétszáz faj halt ki. Mennyi idejük maradt még? Semennyi. Számukra nem az a kérdés, hogy felemelkedik-e újra a civilizáció? Az a kérdés, hogy mit tehetünk most, hogy megvédjük őket? Ha látjuk ezeket az igazságtalanságokat, meg kell akadályoznunk őket.

Mit mondjak akkor, ha valaki azt mondja nekem: alapítani akarok egy földalatti szervezetet, csatlakozni akarok a földalatti mozgalomhoz, csinálni akarok egy rejtekhelyet, stb?"

Mondd ezt: "MI egy földfeletti szervezet vagyunk. Nem akarunk belekeveredni. Nem válaszolunk senkinek olyan kérdésekre, melyben személyes vágyát fejezi ki, hogy alapítson egy földalatti mozgalmat vagy belépjen egybe"

Ha megszegik a biztonsági szabályokat, azonnal szakítsd meg a beszélgetést. Néha meg kell szakítani a beszélgetést.

Ne használd azt a kifejezést, hogy "A földalatti mozgalom" -- mert ebből arra lehet következtetni, hogy kapcsolatban vagy egy már létező földalatti mozgalommal. Helyette mondd azt, hogy "EGY földalatti mozgalom (ami vagy létezik, vagy nem)."

Miért nincs a DGR-nek határozott álláspontja a védőoltásokról, a szeptember 11-i terrortámadásokról, vagy más összeesküvés-elméletekről?

A radikális társadalmi mozgalmak hajlamosak bevonzani olyan embereket, akik marginális dolgokban hisznek. Bár mi soha nem próbálnánk meg meghatározni bárkinek a személyes választását, hogy mit hisz el és mit nem, a DGR-nek stratégiai álláspontja van, hogy milyen vitákról és hitekről formálunk álláspontot és mire szánunk időt és energiát. Ezek a meggyőződések nem mozdítják elő a DGR-t céljai elérésében és elvtársakat illetve potenciális szövetségeseket idegeníthetnek el. Azokat a tagokat, akik ilyen nézőpontokkal rendelkeznek, megkérjük, hogy tartózkodjanak ezek előadásától vagy megvitatásától ott, ahol a DGR-t képviselik vagy kapcsolatban vannak vele.

A globális felmelegedés valóságos és utalások szerepelnek rá a DGR szervezetének alapító okirataiban.

Vannak olyan marginális nézőpontok, mint például a Holokauszt tagadása, melyek megsértik a DGR Alapelveit és Viselkedési Kódját, így ennek a hívei nem lehetnek a DGR tagjai.

További kérdéseket és válaszokat itt találsz: Deep Green Resistance: Interjú Derrick Jensennel és Rachel ivey-val.